Krónika

Kilenc embert lelőttek a Frankfurt melletti Hanauban

Lelőttek kilenc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerdám este, majd csütörtök hajnalban holtan találták a feltételezett tettest az apja otthonában - közölte a német rendőrség. A tragédiával kapcsolatban több német politikus is véleményt mondott. Nyilatkozott Angela Merkel német kancellár is, aki szerint a rasszizmus és a gyűlölet méreg, amely jelen van a német társadalomban, és túl sok bűncselekményhez vezetett már.

Kilenc embert lelőttek a Frankfurt melletti Hanauban
Két vízipipabárnál történt a támadás
Fotó: AFP/BORIS ROESSLER

Rasszizmus és gyűlölet mérgezi a német társadalmat

A kormányfő kinyilvánította részvétét a halálos áldozatok hozzátartozóinak, és kifejezte reményét, hogy a sebesültek testileg és lelkileg is mihamarabb felépülnek.

Sajtónyilatkozatában hozzátette, hogy a nyomozás első megállapításai szerint a támadó szélsőjobboldali, rasszista indíttatásból cselekedett, a más származású, vallású és kinézetű emberek iránti gyűlöletből gyilkolt.

Merkel közölte: a feltételezett elkövetővel szemben a szövetségi kormány és az állam valamennyi intézménye kiáll minden egyes ember méltóságáért, és nem tesz különbséget a polgárok között vallás vagy származás alapján.

„Teljes erővel és elszántsággal szembeszállunk mindazokkal, akik megpróbálnak megosztottságot előidézni Németországban” - húzta alá Angela Merkel.

Hanauban a hatóságok adatai szerint egy 43 éves német férfi követett el vérengzést két vízipipabárnál, megölt kilenc embert, majd hazatérve lelőtte 72 éves édesanyját, és végzett magával. A nyomozás irányítását idegenellenes, szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmény gyanúja miatt magához vonta az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség.
A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült.

Sajtójelentések szerint az áldozatok többnyire úgynevezett migrációs hátterű emberek, vagyis bevándorlók vagy bevándorló családban születtek. Többen kurd nemzetiségűek voltak.

A politikusok elítélték az ámokfutó tettét

A történteket a hesseni helyi és a német országos politika valamennyi számottevő szereplője elítélte.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök kiemelte: az a meggyőződése, hogy a Németországban élők nagy többsége elítéli a hanaui bűncselekményeket, a rasszizmus, a gyűlölet és az erőszak minden formáját, és kiáll a békés együttélés mellett.

Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke hangsúlyozta, hogy az olyan cselekmények, mint a hanaui vérengzés, „nem légüres térben történnek”, hanem egy „mérgezett társadalmi légkörben, amelyben a leggyalázatosabb módon gerjesztik az idegenellenességet és terjesztik a legképtelenebb összeesküvés-elméleteket” azzal a céllal, hogy a többség fenyegetésként érzékelje a kisebbségeket, és „a diszkrimináció átcsapjon fékezetlen gyűlöletbe”. Ennek a folyamatnak a feltartóztatása mindenki közös felelőssége, különösen a választott tisztségek betöltőié.

A társadalom előtt álló kihívásokat és a belőlük fakadó konfliktusokat nem szabad elhallgatni, de a politikai vita hangneme is befolyásolja, hogy sikerül-e az olyan „nyilvánvalóan rasszista” cselekményeket megelőzni, mint a hanaui eset - fejtette ki a Bundestag elnöke.

Volker Bouffier hesseni miniszterelnök a hanaui városházán tett nyilatkozatában kiemelte: megérti, hogy a történtek félelemmel töltik el mindazokat, akik „talán másként néznek ki, mint a többiek és máshonnan érkezve találtak itt új hazára”, de ezeknek az embereknek tudniuk kell, hogy a tartomány vezetése mindent megtesz a rasszizmus, az uszítás és a gyűlölet ellen.

Az érintetteknek azt is tudniuk kell, hogy „az egész ország mögöttük áll”, ezt fejezi ki Frank-Walter Steinmeier és Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter csütörtök délutánra tervezett személyes helyszíni látogatása is - tette hozzá Hessen miniszterelnöke.

A politikai aktorok eltérően értelmezik a történteket

A német politikában csak a bűncselekmények elítélése történt egységes, pártpolitikai oldalakat átívelő módon, és az eset értelmezésében, magyarázatában mutatkoznak különbségek. A fő törésvonal az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt és a Bundestag többi pártja között húzódik: míg a többség szélsőjobboldali, idegenellenes, rasszista indíttatású cselekményként, illetve szélsőjobboldali terrortámadásként értékeli a vérengzést, az AfD kizárólag az elkövető szellemi állapotát tekinti kiváltó oknak.

A hanaui lövöldözés „nem jobboldali és nem baloldali terror, hanem egy elmeháborodott őrült tette” - írta Jörg Meuthen, az AfD társelnöke egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy a történtek „politikai instrumentalizálása” - a bűncselekmény pártpolitikai célú kihasználása - „cinikus” lépés volna, és helyette inkább együtt kellene gyászolni az áldozatok hozzátartozóival.

Számos társadalmi szervezet is megszólalt a vitában. A németországi kurdok országos szövetsége például az idegenellenességgel és a szélsőjobbal szembeni kiállást sürgette, éppen úgy, mint a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ).

A rendőrség és az igazságszolgáltatás „gyakran gyengén lát a jobb szemével”, vagyis nem fordít kellő figyelmet a szélsőjobboldal szervezkedésére - fogalmazott Josef Schuster, a ZdJ elnöke, kiemelve, hogy a szélsőségesek fenyegetésének elhárításához össze kell fogniuk a „demokratikus erőknek”.

Objektum doboz

Az áldozatok közül ketten a vízipipabár dolgozói voltak

A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál a támadó berontott a helyiségbe és lőni kezdett a bent lévőkre. Itt öt fiatal férfit és egy fiatal nőt ölt meg. Az áldozatok kurd származásúak voltak.

A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte.

A tettes rendelkezett fegyvertartási engedéllyel és jártas volt a lőfegyverek használatában

A Bild és több más lap, hírportál és hírtelevízió is már csütörtökön reggel arról számolt be: az feltételezett elkövető német volt, rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, és jártas volt a lőfegyverhasználatban.

Az illető hátrahagyott egy levelet és egy videóüzenetet, amelyekben a lövöldözés elkövetőjeként azonosítja magát, és ismertette indítékait. Okfejtése erőteljesen idegenellenes, szélsőjobboldali természetű.