Krónika

Veszélyeket rejthet a csökkenő fecskeállomány

Kétmillió madár hiányzik

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az ellenük történő biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek.

Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése, hiszen a mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske körülbelül egy kiló repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Mivel Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta, legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben. Állománycsökkenésük megállítását többek között a természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, a március–áprilisban kihelyezett műfészkekkel, valamint az ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével érhetjük el.