Krónika

Újabb levélbombás támadások történtek a holland fővárosban tegnap

Ezúttal jelentkezett az elkövető

Egy nappal azután, hogy szerdán két, levélbombával elkövetett támadást történt Hollandiában, tegnap újabb két esetről számolt be a rendőrség.

Az első küldemény az ING Bank egyik irodafiókjában lépett működésbe, a detonáció során senki sem sérült meg. Ezt követően Utrechtben azonosítottak robbanóanyagot tartalmazó levelet, ez a csomag azonban nem robbant fel. Az év elején összesen hét, levélbe rejtett robbanószerkezetet is felfedeztek Hollandiában, és ezek címzettjei között egyebek mellett amszterdami, maastrichti, utrechti, valamint rotterdami autószerelő műhelyek, benzinkutak, ingatlanügynökségek és szállodák voltak. Akkor a leveleket már a kézbesítés előtt megtalálták. Azt eddig is gyanították, hogy ugyanaz a személy áll a támadások mögött, ám eddig nem jelentkezett. Most azonban az elkövető újabb levélbombák postára adásával fenyegetőzött. Ennek elkerülése érdekében nagy mennyiségű virtuális valutát, azaz bitcoint kért cserébe.