Krónika
Súlyosan veszélyezteti a kínai egészségügyi dolgozókat a koronavírus

Az amerikai hírcsatornának egy meg nem nevezett vuhani kórház ápolónője, Ning Csu nyilatkozott, aki hetek óta karanténban van saját otthonában, miután egy januári tüdőszűrést követően kiderült, megfertőződhetett a koronavírussal. A nő elmondása szerint emiatt el van lehetetlenítve attól, hogy további segítséget nyújtson, és hozzátette, ez jelenleg óriási probléma, hiszen a helyzetével nincs egyedül: a kórházi személyzet közül már több mint százan kerültek karanténba saját otthonaikba.
Csu elmondása szerint a karantén ebben az esetben addig él, amíg nem kapják meg a nukleinsav teszt eredményét, és amennyiben a teszt negatív lesz visszamehet dolgozni, majd hozzátette, hogy jelenleg még nem kapta meg az eredményeit, ugyanakkor tünetmentesnek mondta magát.
Az ápolónő becslései szerint ráadásul a kórház ötszáz fős személyzetéből több mint százharmincat sújthat már a koronavírus, amely eddig világszerte több mint hatvanezer személyt fertőzött meg.
A CNN azonban megjegyezte azt is, hogy az említett kórházban fennálló helyzet nem egyedi, a Vuhan Központi Kórház egyik ápolója ugyanis azt írta a Twitter kínai megfelelőjének számító Weibo közösségi média felületén, hogy a kórházának mintegy százötven munkatársánál - beleértve saját magát is - erősítették meg vagy merült fel annak a gyanúja, hogy fertőzött. Ugyanakkor az ápoló, aki szintén január óta tartottak saját otthonában karantén alatt, végül február 11-én visszamehetett dolgozni.
Több mint ezer kórházi szakdolgozó fertőződött már meg
Február 14-én ugyanakkor az is kiderült, hogy országszerte 1716 egészségügyi dolgozó fertőződött már meg a vírussal, akik közül hat meg is halt, állítja a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A kórházi dolgozók közel 90 százaléka, összesen 1102 fő, Hupej tartományból származik, amelynek Vuhan a fővárosa.
A tizenegymillió lakossal rendelkező településnek összesen 398 kórháza van, és városszerte hatezer közösségi klinika működik. Ugyanakkor a Vuhan Városi Egészségügyi Bizottság mindössze kilenc intézményt jelölt ki a koronavírusos fertőzöttek kezelésére, továbbá hatvanegyet pedig arra, hogy a tüdőgyulladásos betegség általános tüneteit mutató betegeket fogadjanak.
A kijelölt kórházak dolgozóinak jelentős része fertőzött, az említett hatvanegy kórház egyikében, a Csungnan Kórházban például negyven egészségügyi dolgozó kapta el betegséget, amely 30 százalékát teszi ki a január 1. és 28. között fogadott százharmincnyolc betegnek - állítja az American Medical Association folyóiratban múlthéten megjelent tanulmány.
A vuhani kormány elismerte az orvosi ellátás hiányát
A vuhani kormány elismerte az orvosi ellátás hiányát, nincs elegendő N95-es speciális légzőmaszk, védőszemüveg, vagy éppen védőruha. Ezzel kapcsolatban a vuhani kórházak többször is felszólaltak már a szociális média segítségével, és az eszközök további adományozására szólítottak fel, amelyek elengedhetetlenek a járvánnyal küzdő személyzet megóvásának érdekében.
Azonban a felszerelés hiánya csupán az egyik probléma, a dolgozók ugyanis leterheltek a folyamatos készenlét miatt, amellyel kapcsolatban a Nemzeti Egészségügyi Bizottság megígérte, hogy „érezhetően javítják majd az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit”.
Tisztelettel és hálával tele vagyok a fronton lévő valamennyi egészségügyi dolgozóval szemben, de ami valójában szükséges most, a több óvatosság és az elszántság - mondta Zeng Jihszin a Bizottság igazgatóhelyettese.