Krónika

Önvezető autók: a velünk élő jövő

Ha a statisztikák azt mutatják, hogy csökken a halálos közlekedési balesetek száma, elterjednek az autonóm járművek

Évtizedekig kell még várnunk, hogy tömegesen elterjedjenek az önvezető autók. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint a balesetek az autonóm járművekkel is elkerülhetetlenek lesznek, ám a közlekedési halálozási statisztikák jelentősen javulhatnak majd.

Önvezető autók: a velünk élő jövő
Az önvezető járművek a rájuk szerelt rengeteg radar segítségével modellezik le az őket körülvevő világot, így képesek manőverezni
Fotó: AFP/Eric Baradat

Elsőre távolinak tűnhet annak a lehetősége, hogy az utakon töme­gesen megjelenjenek önvezető járművek, holott a nagy autóipari cégek sorra mutatják be autonóm gépkocsijaikat. Nemrég a Cruise állt elő új, pedál és kormány nélküli fejlesztésével, a Cruise Originnel. Ugyanakkor az első halálos kimenetelű baleset már 2018-ban bekö­vetkezett. A tragédiát az okozta, hogy az Uber autójának szoftvere nem volt képes gyalogosként azonosítani az áldozatot, aki biciklit tolva, szabálytalanul kelt át az úttesten. Az új technológia tehát már elterjedőben van, ennélfogva nem mindegy, hogy céltalan kísérletezgetésről vagy a velünk élő jövőről van-e szó.

Az autonóm autókat általában többféle szenzorral szerelik fel, például radarokkal, lézeres távolságmérővel, infravörös kamerával. Minden érzékelőnek van egy sajátossága: néhány messzire vagy épp közelre képes látni, míg van, amelyik a sötétben is érzékeli a környezetét – fejtette ki lapunknak Vanek Bálint, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Mint mondta, a szenzorok által összegyűjtött információkat az autó központi feldolgozó egysége értékeli, és alkot általuk egy képet az őt körülvevő világról a mesterséges intelligencia segítségével. A legtöbb ilyen jármű saját térképpel rendelkezik, amelyen aztán elhelyezik magukat, a környező autókat, a gyalogosokat, bicikliseket, így tudnak felkészülni váratlan helyzetekre. Érzékelik akár az úttereléseket vagy a sebességkorlátozásokat is, és ezek alapján gyorsítanak, lassítanak, kanyarodnak vagy váltanak sávokat. Ez a leghatékonyabban akkor tud működni, ha az egyes autók képesek lesznek információkat megosztani egymással.

Hallatlan komplexitásról, sok tízmilliónyi kódsorról beszélünk, és emiatt lehetetlen minden helyzetet letesztelni – mondta az Uber balesete kapcsán a szakember. A Google bemutatott egy videót járművük tesztvezetéséről, ahol egy elektromos tolószékkel közlekedő nő gurult ki váratlanul az úttestre, miközben egy kacsát üldözött. Ha valamire, erre nem lehet felkészülni – tette hozzá. Arról, hogy a jövőben kit terhel majd a felelősség baleset esetén, elmondta, a cégek a vásárláskor feltehetően aláíratnak majd egy szerződést, amiben a vásárló tudomásul veszi, hogy a biztonság nem százszázalékosan garantált, akárcsak a repülés esetében. Időről időre történni fognak balesetek, ugyanakkor ha a statisztika azt mutatja majd, hogy jelentősen csökken a halálos közlekedési  balesetek száma a világon, biztos vagyok abban, hogy az autonóm autók zöld utat kapnak – fogalmazott.

Vanek Bálint hangsúlyozta, ma Magyarország a jogi szabályozás, az állami, illetve szabályozó szervek tekintetében előkelő helyen áll nemzetközi viszonylatban, ugyanakkor a lakosság részéről nagy fokú bizalmatlanság és szkepticizmus tapasztalható az önvezető járművekkel kapcsolatban. E mutató alapján sajnos a listák végén helyezkedünk el, így ezeken a tévhiteken és félelmeken alapuló nézeteken fontos volna változtatnunk – mondta. Hozzátette, a járművek itthon eleinte közösségi használatra jelenhetnek meg Budapest belvárosában, és ahogy a beszerzési megtérülés javul majd, az ár csökkenésével úgy terjedhetnek el tömegesen. Ám ez még a nagyvonalú becslések szerint is legalább huszonöt év múlva történhet meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom