Krónika
Áldozattá vált egy orvos
A Vuhanból hazatért magyarok továbbra is panaszmentesek, belehalt viszont a betegségbe az új koronavírusra elsők között figyelmeztető kínai doktor, és megfertőződött egy újszülött

A Dél-pesti Centrumkórház elkülönített részlegéből csütörtökön hazaengedték azt a magyar egyetemistát, aki januárban hagyta el Vuhant. Szlávik János főorvos az MTI-nek elmondta, a fiatalember panaszmentes volt, és az ápolás ideje alatt is végig láztalan, egészséges volt, a laboratóriumi vizsgálatok semmilyen kóros eredményt nem mutattak. A vuhani egyetemen tanuló fiatal vonattal hagyta el a várost, majd Pekingből repülőgépen érkezett Budapestre. Rajta kívül a Vuhanból repülővel hazaszállított hét magyar állampolgár szintén panaszmentes. Karanténban, orvosi megfigyelés alatt állnak, állapotuk kielégítő. A kórházban koronavírus-fertőzésre gyanús embert nem kezelnek.
Csütörtöki adatok szerint a koronavírusban elhunytak száma 567, világszerte több mint 28 ezer fertőzött van. Kínán kívül legalább 240-en betegedtek meg, és ketten meghaltak: egy haláleset történt Hongkongban, egy a Fülöp-szigeteken.
A korábbi koronavírusokhoz (SARS, MERS) hasonlóan a mostani vírus is ritkán fertőz gyerekeket. Ennek ellenére egy Vuhanban február 2-án született csecsemőről harminc órával születése után kiderült, hogy fertőzött. A BBC híradása szerint az édesanyja is fertőzött, de az nem bizonyított, hogy a kicsi – akinek stabil az állapota – még az anyaméhben vagy már születése után kapta el a betegséget.
Belehalt a betegségbe viszont Li Ven-liang 34 éves vuhani orvos, aki a Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott, és december 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a SARS-vírus okozhatott. (Később derült csak ki, hogy ezek voltak az új koronavírus első esetei – a szerk.) Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint „hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet”.
Vuhanban megkezdték a Remdesivir, ebola elleni vírusölő szer klinikai tesztjének harmadik szakaszát, Vuhanban 761 páciensen tesztelik. Az Egyesült Államokban elsőként diagnosztizált fertőzöttet is Remdesivirrel kezelték, és állapota javult.
Ahogy korábban megírtuk, Japánban kéthetes karantén alá került a Diamond Princess üdülőhajó, több mint 3600 emberrel a fedélzetén. A hajón már húsz emberről bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőzött. Ismert, ezen a hajón három magyar is dolgozik, ők nem fertőződtek meg.
A tajvani hatóságok csütörtökön betiltották az összes külföldi hajó kikötését a szigeten. A Diamond Princess ugyanis január 31-én kikötött az észak-tajvani Jilongban, és számos utasa városnéző túrán járt a fővárosban. Hongkongnál is karantén alá helyeztek csütörtökön egy tengerjárót, 3600 emberrel a fedélzetén, és lezártak két kikötőt.