Krónika

Németországban kimutattak három újabb koronavírusos megbetegedést

Három újabb esetben mutatták ki az újtípusú koronavírus okozta megbetegedést Németországban, valamennyit Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett - közölte kedd késő este a tartományi egészségügyi minisztérium.

Németországban kimutattak három újabb koronavírusos megbetegedést
Már több mint 100 halálos áldozata van a vírusnak
Fotó: AFP

Mindhárman ugyanannál a vállalatnál dolgoznak, amelynél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől - áll a közleményben.

A három új beteget egy müncheni klinikán helyezték el, elkülönítve, ugyanúgy, mint az elsőt, akinél hétfőn mutatták ki a fertőzést.

A cégnél mintegy 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel. Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket - nyilatkozott Melanie Huml egészségügyi miniszter.

A munkacsoport adatai szerint az első fertőzés január 21-én történhetett. A fertőzött egy 33 éves német férfi,  egy sanghaji nőtől kapta el a vírust, akivel január 19-től 22-ig részt vett egy vállalati szemináriumon munkaadójuk, a Webasto nevű autóipari beszállító társaság székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.  

A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában már meghaladja a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom