Krónika
Rendőröket késeltek meg Pest megyében

A rendőrök egy háziőrizetest mentek ellenőrizni, amikor az egyiküket arcon, a másikukat nyakon szúrták. A sérülteket mentőhelikopter szállította kórházba.
Az esetről az erdőkertesi polgármester tett közzé egy posztot a közösségi médiában, amelyben megnyugtatja a polgárokat, hogy a tettest a hatóságok előállították, az egyenruhások állapota pedig stabil.
A két váci rendőr - egy nő és egy férfi - könnyebben sérült. Bíznak abban, hogy még csütörtökön elhagyhatják a kórházat.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.
Az erdőkertesi polgármester az ATV-nek is nyilatkozott:
Az Index úgy tudja, hogy a háziőrizetben lévő V. László egy váci járőrpárost támadott meg, mialatt a rendőrök a kórházból az erdőkertesi otthonához vitték haza. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere a portálnak nyilatkozva közölte: mintegy tíz éve ismeri a férfit, aki évekig polgárőrként dolgozott a településen, még önkormányzati kitüntetést is kapott lelkiismeretes munkavégzése elismeréseként. Gondjai akkor kezdődtek, amikor élettársával megromlott a kapcsolata, a polgármester információi szerint 2-3 éve bűnügyi felügyelet alá is helyezték, mert súlyosan bántalmazta élettársát. V. László ekkortájt egyre többször került összetűzésbe a helyi körzeti megbízottal és a rendőrséggel is.