Krónika
Elektromosra cserélte autóját Áder János

A Köztársasági Elnöki Hivatal a közbeszerzési adatbázisban fellelhető információk szerint tavaly év végén egy Audi e-tron Advanced 55 quattrót vásárolt nettó 22,4 millió forintért, ami áfával együtt nagyjából megegyezik a típus kicsit több mint 28 millió forintos induló árával - írta a Blikk, majd hozzátette, hogy a KEH egy „új gyártású, felső-közép kategóriás, protokollcélú, tisztán elektromos, összkerékmeghajtású, 5 ajtós, 5 személyes, fokozatmentes automata váltós, fekete metál személygépkocsira” írt ki közbeszerzést, amit végül a Porsche Hungária nyert meg. A megkötött szerződés szerint az Audit legkésőbb december 18-ig kellett leszállítania a győztes vállalatnak.
A bulvároldal szerint Áder János korábban egy hasonló értékű, S osztályos Mercedest használt, ami miatt több bírálat is érte a köztársasági elnököt, ugyanis a védett személyt szállító gépjármű a biztonsági protokoll értelmében, járó motorral várakozik a biztosítás időtartamától és helyszínétől függően.
A Blikk megkeresésére a Köztársasági Elnöki Hivatal továbbá azt is közölte, hogy az autót december 12-én vették át. A járművet a hivatal álláspontja szerint protokolláris célokra használják. A válaszban megemlített jogszabályok alapján úgy tűnik, hogy a tisztán elektromos Audit az államfő és felesége is használhatja. Válaszában a KEH hozzátette azt is, hogy a gépjármű beszerzése során kiemelt szempont volt a teljes mértékű elektromos meghajtás, a konvojban való közlekedésre alkalmas műszaki paraméterek, valamint a protokolláris célra alkalmas megjelenés és felszereltség.