Krónika
A maffia aranykorát hozta el az amerikai szesztilalom
Éppen száz éve rendelték el az Egyesült Államokban a teljes alkoholstopot, amelynek kudarcához a szintén január 17-én született gengszter, Al Capone is hozzájárult

Miután egyre többen akarták (például a Nemzeti Prohibíciós Párt), hogy alkoholmentes társadalom legyen az Amerikai Egyesült Államok, és 26 tagállamban (akkoriban 48 volt) már betiltották az alkohol forgalmazását, 1920. január 17-án életbe lépett az az alkotmánymódosítás, amely az egész államszövetség területén megtiltotta az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát.
A törvénynek gazdasági okai is voltak, ugyanis azok a munkások, akik szeszes italt fogyasztottak, kisebb mértékben voltak munkaképesek, és nem tudtak annyi hasznot termelni, mint azok, akik nem ittak. Az intézkedés azonban nem érte el a célját, az alkoholfogyasztás nemhogy nem szűnt meg, de nem is csökkent, mi több, divat lett illegálisan főzött vagy csempészett alkoholt inni.
(A tilalom kijátszásának egyik módja például az volt, hogy sokan orvosi receptre írattak fel maguknak whiskyt). Nem csoda, hogy a feketekereskedelem – amelyben az alvilág is hatalmas üzletet látott – gyorsan és hatékonyan kiépült, annak ellenére, hogy a rendőrség drasztikus intézkedésekkel próbálta betartatni a törvényt.
Az illegális szeszforgalmazáson gazdagodott meg például a hírhedt gengszter, Al Capone is. Az alkoholpiac felosztásáért véres háborúk kezdődtek, a bandák nem tűrték meg a környékükön a szabadúszókat. A nagy üzlet azonban nem tartott örökké: az 1929-es nagy gazdasági világválságtól kezdve az illegális szeszüzlet drasztikusan visszaesett, mivel a jólét csökkenésével nem volt már igény az alkoholra, az emberek inkább a napi szükségletekre fordították keresetüket. A prohibíció végül azért bukott meg, mert az amerikai társadalomban a bűnözés egyik melegágya lett, és ennek veszélye meghaladta az olyan jótékony hatásokat, mint például a betegségek csökkenése. A tilalmat végül 1933. december 5-én oldották fel.
A törvény pénzt fialt a bűnözőnek

Alphonse Gabriel Capone (képünkön), a „sebhelyes arcú”, a történelem egyik leghírhedtebb gengsztere, a szervezett bűnözés szimbóluma 1899. január 17-én született Brooklynban, nápolyi eredetű családban. Capone Chicago szimbóluma lett, miután szeszcsempészetből, kábítószer-kereskedelemből és bordélyházak működtetéséből hatalmas vagyont szerzett, és véres leszámolások árán a helyi alvilágot is az uralma alá vonta. Gúnynevét azután kapta, hogy egy brooklyni bárban egy nő miatt összeverekedett annak fivérével, aki három sebet vágott arcának bal felére. Később a férfi, Frank Galluccio bocsánatot kért tőle, és Al Capone felfogadta őt testőrének. A maffiavezért 1931-ben adócsalás miatt börtönbe zárták. A fegyintézetből már emberi roncsként került ki, és 1947. január 25-én meghalt.