Krónika

Két ember kizuhant egy első emeleti lakás erkélyéről Budapesten

Kiszakadt egy erkély korlátja csütörtök hajnalban a Józsefvárosban, az erkélyről ketten lezuhantak - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője

Két ember kizuhant egy első emeleti lakás erkélyéről Budapesten
Hordágyon viszik a mentők a baleset egyik sérültjét
Fotó: ittlakunk.hu/FKI/Winter László

Kolozsi Péter elmondta, hogy a két férfi a VIII. kerületi Harminckettesek terén egy ötemeletes társasház első emeleti erkélyén tartózkodott, amikor a korlát kiszakadt. A tűzoltók eltávolították az erkély veszélyesen lógó részeit.

A lakás alatt egy gyorsétterem van, azt a baleset nem érintette. Az eset során más nem sérült meg.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy egy rohamkocsit és egy esetkocsit is riasztottak a helyszínre. A két súlyosan sérült fiatal férfi töréseket, belső sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket kórházba vitték.

A Blikk azóta megszólaltatta a két indiai fiatal egyik barátját, aki szerint mindketten jól vannak, de a rendőrség kérésére nem árult el több részletet a baleset körülményeiről és a sérültek állapotáról.

A lapnak nyilatkozott a két szerencsétlenül járt férfi közvetlen szomszédja, aki elmondta, a baleset előtt hangos bulit rendeztek a lakásban a fiatalok.

„Nagyon buliztak, valljuk be, nem éppen kulturált keretek között. Hiába mentek sokszor az agyunkra a zajongásukkal, nagyon sajnáljuk, ami a két sráccal történt” - fogalmazott a szomszéd