Krónika

Rálőttek egy soproni bevásárlóközpontra

Lövésnyomokat találtak szombat reggel egy soproni bevásárlóközpont falán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

Rálőttek egy soproni bevásárlóközpontra
Még az éjszaka folyamán lőhettek rá az épületre ismeretlenek
Fotó: police.hu

Az MTI érdeklődésére Tóth Gabriella, a kapitányság szóvivője elmondta, még az éjszaka folyamán lőhettek rá az épületre ismeretlenek. 

A lövések következtében nem sérült meg senki, azonban az épület belsejében a vízvezeték megsérült, ami miatt egy üzletben vízkár keletkezett.

A rendőrség honlapjára feltöltött képek egyikén az látszik, hogy hat lövésnyom van az épület falán. A szóvivő szerint a lövések az épület hátsó falát érték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte a helyszíni szemlét. Az ügy körülményeit a rendőrség - szakértő bevonásával - lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indított büntető eljárás keretében vizsgálja.

Az MTI úgy tudja, hogy a Sopron Plázát rongálták meg.
 

Kapcsolódó írásaink

Diák késelt egy győri iskolában

ĀÓra közben megszúrta fizikatanárnőjét egy tizenhét éves, jó tanulónak tartott fiú, úgy tudni, dühös lett, amiért hármast kapott, a pedagógus több helyen megsérült, nincs életveszélyben