Krónika

Csaknem húszezren adták le adományaikat a Mikulásgyárban

Bezár szombat este a Mikulásgyár - közölték a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint a karitatív akció keretében eddig már csaknem 20 ezren adták le ajándékaikat a fővárosi Millenáris Parkban.  

Csaknem húszezren adták le adományaikat a Mikulásgyárban
Zsolnai Endre, a MikulásGyár alapítója átadja a MikulásGyár kulcsát Kardos Istvánnak, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójának a Millenáris Parkban 2019. december 21-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Mikulásgyárba több mint ötven cég küldött önkénteseket, majdnem hétszáz civil, vállalati dolgozó kapcsolódott be a munkába. Idén sikerült mintegy 100 000 kilogrammnyi adományt, köztük 50 ezer könyvet összegyűjteni. 

A legtöbb magánszemély idén is tartós élelmiszert ajánlott fel a rászorulóknak, de sokan adományoztak játékot, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, de volt, aki fenyőfát vagy számítógépet hozott - áll a közleményben.

Vidéken a postahivatalokban is fel lehetett adni az adományokat, a Magyar Postának köszönhetően még szombaton is érkeznek szállítmányok Budapestre. Ezeket is a Magyar Vöröskereszt továbbítja a mélyszegénységben élő családokhoz - írták. 

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett karácsonyi jótékonysági akció keretében november 29-étől lehetett ajándékokat felajánlani a rászorulóknak.
 

Kapcsolódó írásaink

Jubilál a MikulásGyár

ĀMár tizenötödik éve várja a karitatív fesztivál színes családi programokkal, neves fellépőkkel az adományozókat