Krónika

Két fiút letartóztattak, ketten pedig nyomkövetőt kaptak négy hónapra

Kiskorú budai rablók

A nyomozók múlt hét szerdán fogtak el öt fiatal fiút, akik arcukat maszkkal eltakarva nyolc alkalommal követtek el rablást Újbudán, illetve a Gellért-hegyen, összesen tizenegy ember sérelmére.

A bűncselekmények során több mint százhúszezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataikról. Az őrizetbe vett négy fiatal közül kettő letartóztatását, illetve két másik bűnügyi felügyeletét rendelték el a hétvégén. Az ötödik gyanúsított szabadlábon védekezhet. Az egyik letartóztatott volt a bűncselekmény kezdeményezője, ő biztosította az elkövetéshez használt eszközöket, míg a másik ellen jelenleg más ügyben is folyik rendőrségi eljárás. A két másik fiatal esetében a bíróság úgy döntött, büntetlen előéletük és a bűncselekmények elkövetésében játszott szerepük miatt elegendő a mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött, lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyelet elrendelése négy hónapra. A végzés nem végleges.