Krónika
Jogerős életfogytiglan Győrkösnek
Minden bizonnyal élete végéig börtönben marad a bőnyi rendőrgyilkosság miatt elítélt volthungarista vezető, leghamarabb ugyanis 2041-ben, 101 évesen szabadulhatna

Másodfokú ítéletet hirdettek tegnap a Győri Ítélőtáblán a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. A 79 éves Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója az elsőfokú ítélethez hasonlóan ezúttal is életfogytiglani fegyházbüntetést kapott hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés miatt. A jogerős ítélet szerint leghamarabb 2041-ben, azaz 101 évesen szabadulhat feltételesen, vagyis bizonyosnak tűnik, hogy élete végéig rácsok mögött marad.
Több mint három évvel ezelőtt, 2016. október 26-án a rendőrök – köztük Pálvölgyi Péter rendőr őrnagy – házkutatásra érkeztek Győrkös bőnyi családi házához, mert feltételezték, hogy engedély nélkül tart fegyvereket. A vádlott németjuhász kutyájával kijött az udvarra, nem akarta őket beengedni. Mivel a nyomozók ragaszkodtak a házba való bejutáshoz, a férfi felesége bevezette őket. Ezzel egy időben Győrkös csőre töltött, kibiztosított gépkarabélyát magához vette és az előszobába ment. Ezt az őrnagy észrevette, rákiáltott Győrkösre, hogy „azonnal tegye le”, mire az három lövésből álló rövid sorozatot leadva rálőtt; az őrnagy szolgálati fegyvere eközben biztosított állapotban a fegyvertokban volt. Pálvölgyi Péter a lövések elől megpróbált kitérni, azonban az egyik a fején eltalálta, életét nem lehetett megmenteni. Győrköst is lövés érte, de az létfontosságú szervet nem sértett. Végül hosszas tárgyalás után a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el.
„Én az őrnagyot nem lőttem le, valaki viszont igen”. „Nekem jövőm nincs, már leéltem az életemet” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint Győrkös az utolsó szó jogán az ítélőtáblán. A védelem többek között azzal érvelt, hogy a halált okozó lövedéken nem volt sem sérülés, sem DNS-minta. Péntek László a bírói tanács elnöke erre úgy reagált, ezen „érdemes lenne vitatkozni”, ám számtalan más bizonyíték áll még rendelkezésre, amely a vádlott ölési cselekményét bizonyítja.
Azt már a Szombathelyi Törvényszék elsőfokon is kimondta, hogy a sértett életét kioltó lövedék a vádlott kezében tartott AMD-65 M gépfegyver 7,62 mm-es kaliberű tölténye volt. Ezzel pedig a Győri Ítélőtábla is egyetértett.