Krónika

Amikor a szív külső segítséggel ver

Hazánkban olyan betegek kaphatnak műszívet, akik transzplantációra várnak, de nem valószínű, hogy megérnék, mire megérkezik az alkalmas donorszerv

Magyarországon annyi embert kezelnek szívelégtelenséggel, mint Debrecen és Székesfehérvár lakossága együttvéve. Közülük a súlyosan romló állapotban lévő betegeknek a szívtranszplantációra várva áthidaló megoldást jelent a műszívbeültetés. Ilyen műtétre először 2012-ben került sor a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. Azóta százan kaptak műszívet az országban.

Amikor a szív külső segítséggel ver
Itthon évente ötven–hatvan szívtranszplantációt végeznek (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Évtizedekkel ezelőtt, december első napjaiban két mérföldkő történt az orvostudomány történetében: 1967. december 3-án Christiaan Barnard dél-afrikai sebész a világon először végzett szívátültetést, tizenöt évre rá, 1982. december 2-án pedig az Egyesült Államokban Robert Jarvik beültette az első műszívet páciense, Barney Clark szervezetébe.

Magyarországon először 1992-ben, a közelmúltban elhunyt Schwartz Sándor kapott új szívet, míg az első műszív beültetésre 2012-ben került sor. Utóbbiról általában kevesebb szó esik, holott hazánkban már körülbelül száz műszívbeültetést hajtottak végre.

Az 1982-es megoldás volt az alapja a jelenleg gyakorlatban lévő eszközöknek. Ma is ültetünk be Jarvik-féle műszíveket – mondta lapunknak Szabolcs Zoltán professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Mint mondta, nem arra kell gondolni, hogy végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő beteg szívét kiemelik, és behelyeznek egy mechanikus szerkezetet, ami a szív helyett dolgozik, hanem mivel általában a szív bal kamrájának a gyengeségéről van szó, ami nem képes pumpálni, így a műszívnek nevezett eszköz ezt a pumpafunkciót veszi át. Ennek következtében a páciens állapota hosszabb-rövidebb időre stabilizálódik.

Itthon kivétel nélkül olyan betegek kapnak műszívet – és ezt támogatja a társadalombiztosítás –, akik rajta vannak a szívtranszplantációs várólistán, de romló állapotuk miatt nincs reményük arra, hogy megérjék a számukra alkalmas donorszerv megérkezését. Ez egy áthidaló megoldás, s már annak idején a Jarvik-féle műtét is ilyen volt. Az operáció után a beteg hazamehet, és otthonában várhatja a végleges megoldást jelentő szervátültetést. Tőlünk nyugatabbra azonban például idős szívbetegeknél végleges megoldásként is alkalmazzák a műszívbeültetést, nálunk ilyenre még nincs lehetőség.

A kezelés nehézsége, hogy az eszköz benn a mellkasban, de az energiaforrás a testen kívül van. Ha ezt megszakítjuk, a keringés abban a pillanatban összeomolhat, és a beteg meghalhat. A műszív és az áramforrás között egy kábel biztosítja a kapcsolatot, ezt a beteg hasfalán keresztül vezetik ki, biztosítva az összeköttetést a tápegységgel. Fertőzések szempontjából is érzékeny a kábel, de a fő probléma, hogy az érintett nem rendelkezik elegendő szabadsággal: nem tud úszni vagy hosszabb túrát tenni. Az oldalán kis táskában ott van az áramforrás, a kis telepek – magyarázta Szabolcs Zoltán.

Ám a közeljövőben az orvostudomány erre is találhat megoldást. Izraelben ugyanis már tesztelték, és állatokon működik is az a megoldás, amikor a műszív tápegysége is a testen belülre kerül, s azt a bőrön keresztül lehet tölteni. A professzor szerint ha ez embereknél is beválik, akkor át fog alakulni a végstádiumú szívelégtelenség kezelése.

Az ország két centrumában, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végeznek szívtranszplantációt, valamint műszívbeültetést. Előbbiből ötven–hatvanat, utóbbiból több mint húszat évente. Egy-egy műtét és az utókezelés költsége elérheti a hatvanmillió forintot is, ugyanakkor a Semmelweis Egyetem célja, hogy évről évre egyre több operációt végezzenek. Minderre óriási szükség van, hisz Magyarországon megközelítőleg 300 ezer embert kezelnek szívelégtelenséggel, ebből 12 ezren végstádiumú szívbetegek.

Kapcsolódó írásaink