Krónika

Diák késelt egy győri iskolában

Óra közben megszúrta fizikatanárnőjét egy tizenhét éves, jó tanulónak tartott fiú, úgy tudni, dühös lett, amiért hármast kapott, a pedagógus több helyen megsérült, nincs életveszélyben

Egy tizenhét éves diák többször megszúrta tanárát egy győri iskolában. Az incidens csütörtök dél körül, óra közben történt. A fizikatanárnő többek közt a hátán és az alkarján is megsérült. Állapota stabil, nincs életveszélyben. A fiút elfogták, emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomoznak ellene.

Diák késelt egy győri iskolában
A tizedikes támadót bilincsben vitték el, a Jedlik többi tanulóját hazaküldték
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Tegnap dél körül érkezett hívás a rendőrséghez, hogy késelés történt a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumban.

Később kiderült, egy tizenhét éves fiú egy 12 centiméteres késsel többször megszúrt egy tanárnőt, az incidens óra közben történt. Egy diák, aki az osztályteremben volt az M1 tudósítása szerint azt mondta, nagyjából negyed órával az óra kezdete után, jegyzetelés közben arra lett figyelmes, hogy sikít egyet a fizikatanárnő. Egy az Atv.hu-nak nyilatkozó diák szerint az elkövető nagyon jó tanuló, viszont hármast kapott a dolgozatára, ezért támadt az áldozatra. A pedagógus a földre esett, diáktársai fékezték meg az elkövetőt. A Kisalföld.hu úgy tudja, jó tanuló, kollégista diákról van szó, aki novemberben még tanulmányi versenyen képviselte iskoláját.

Az elkövetőt a teremben fogták el. Az 51 éves tanárnőt a Petz Aladár Megyei Oktatókórházba szállították. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet műteni kell majd. A tüdeje nem, de a mellhártyája sérült, ám nincs életveszélyben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a fiúval szemben.

- A konkrét esetet nem ismerem, de nekem impulzuskontroll-zavar­nak tűnik a diák viselkedése – mondta lapunknak Bagdy Emőke pszichológus. A szakember utalt rá, a gyerekek ma rengeteg frusztrá­cióval küzdenek. Az elvárások óriá­siak velük szemben mind az iskolában, mind az életben, de közben a tanároktól is elvettük azokat a fegyelmező jogokat, amelyekkel rendet tudnának tartani – fogalmazott. Beszélt arról is, az önkontroll súlytalanná válása, esetleges hiánya egyre inkább jellemző a fiatalokra, akárcsak az, hogy a normális helyett manapság lassan a deviáns viselkedés lesz a minta, ha tetszik, az alap. Természetesen a szülői felelősség is hatalmas, hiszen otthon lehetne legtöbbet tenni az efféle tragikus esetek megelőzéséért – mondta. Hozzátette, korunkban sajnos a gyerekek problémamegoldó képessége sem túl erős, és gyakran egyszerűbbnek vélik az erőszakot, mint a gondolkodást igénylő módszereket.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményben jelezte, minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. Kimelték, a diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában. A tárca bízik abban, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira.

Kapcsolódó írásaink