Krónika
Megkéselte tanárát egy győri diák

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, a sérült fizikatanárnőt a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

„Már az óra elején megmondta, hogy ha hármast kap a fizika dolgozatára, leszúrja a tanárt, majd amikor tényleg hármast kapott, hátba szúrta” − több diák is ezt állította az Indexnek a támadóról beszélve.
A diákok közölték: a tanárnőről egy másik tanuló rángatta le a teljesen elborult fiút, aki egy bicskával támadt a fizikatanárnőre. Az egész három másodperc alatt történt, aztán két másik tanár rohant be a terembe, akik azonnal kivitték a kolléganőjüket, állítják a diákok. Három perccel később a rendőrök is megjöttek, addig András „halál nyugodtan ült és azt hajtogatta, hogy ebből majd tanul„.

”A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 51 éves tanárnőt, egy 17 éves fiatalkorú fiú, egy késsel hátba szúrt. A rendőrök a fiatalt elfogták, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol vele szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. Elszámoltatása, illetve a tanúk kihallgatása jelenleg is folyamatban van„ - olvasható a police.hu oldalán.
A késelés a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában történt.
Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja az Indexnek azt mondta, nagyon sajnálják, megrendüléssel értesültek a történtekről. Aláhúzta, hogy mindent megtesznek a diákok és kollégák érdekében, hogy tisztázódjon az ügy. „A rendőrség is vizsgálódik, mi pedig pszichológus és más segítők közreműködésével igyekszünk segíteni” - mondta.
Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - ismertette.
Az M1 aktuális csatornának a diák osztálytársai azt mondták, hogy a késelő zárkózott és lobbanékony természetű. Azt mondta nekik, azért szúrta le a nőt, mert nem szerette, ahogyan tanított.
A támadót osztálytársai fegyverezték le, az ő közbeavatkozásuknak köszönhető, hogy a pedagógust nem szúrta halálra - hangzott el az M1-en.
Egy névtelenül nyilatkozó osztálytárs azt hangsúlyozta a televíziónak, hogy a 17 éves fiú egyszer csak odament a tanárnőhöz fizikaórán, mondván, mutatni akar valamit a füzetében, majd egy 12 centiméteres késsel többször megszúrta őt. A pedagógus sikítva a földre esett, ekkor több diák felsegítette, kivezette a teremből, és amint lehetett, hívta a mentőket. A késelő beült a tanári székbe, és ott megvárta a rendőrök érkezését - mondta névtelenül az egyik osztálytárs. Az M1 meg akarta szólaltatni az iskola igazgatóját is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az eset kapcsán kiadott közleményében azt írta, hogy a szakképzési intézmények fenntartójaként megdöbbenéssel fogadta a késelés hírét.
Palkovics László tárcavezető telefonon kért tájékoztatást az áldozatot ellátó kórház főigazgató-főorvosától a pedagógus állapotáról.
A minisztérium minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. A diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában - emelte ki a kommüniké.
A tárca bízik abban, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira - olvasható a közleményben.