Krónika
Újra megműtötték a sziámi ikreket
Rukaya koponyacsontpótláson esett át, míg Rabeya fejbőre alá öntáguló szövettágítókat ültettek be

Folytatódott a magyar orvoscsapat által szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár Operation Freedom (Szabadság hadművelet) elnevezésű műtétsorozata. Az alapítvány közleménye szerint a gyerekek december 3-án és 4-én helyreállító műtéteken estek át. Rukayanál koponyacsontpótlást végeztek. A keddi operációt Csókay András, Valálik István idegsebészek, illetve Pataki Gergely plasztikai sebész végezte. Ahogy megírtuk, a kislánynál az augusztus eleji végső szétválasztó műtét utáni harmincharmadik napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, jelentősen leromlott az állapota. Október végén hagyhatta el az intenzív osztályt, azóta folyamatosan javul az állapota.
Rabeya fejbőre alá további speciális öntáguló szövettágítókat ültetett be szerdán Pataki Gergely és Csókay András. A cél, hogy az így nyert szövetek elősegítsék a 2020 első felében tervezett koponyacsontpótlást. Az alapítvány orvosai hegplasztikát és saját zsírral történő hegkezelést is végeztek a kislányon. Rabeya augusztusban a maratoni végső szétválasztás után öt nappal magához tért, azóta fejlődik, beszél, játszik, és már önállóan lábra tud állni.
A legújabb műtétek óta mindkét kislány állapota stabil, azonban Rukayanál „a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat továbbra sem tehető” – áll a közleményben. A operációk aneszteziológiai és intenzív terápiás szakmai vezetője Csapody Marcell volt. A következő beavatkozásra várhatóan jövő év első negyedében kerül sor.
Felépülésükhöz az orvoscsapat gyermekrehabilitációs szakorvosa, Csohány Ágnes, valamint gyermekklinikai szakpszichológusa, Császár Zsuzsanna mellett segítséget nyújt a Semmelweis Egyetem Pető András Karának jelenleg is Dakkában tartózkodó konduktora, Sirályné Hardi Margit is.