Krónika
Blődség – mondta a szakértői véleményről M. Richárd
A Dózsa György úti gázoló kezében tartotta a mobiltelefont, és be sem volt kötve

Folytatódott tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon M. Richárd büntetőpere. Ismert, a férfi a vád szerint 2017 májusában óriási sebességgel haladt Mercedesével, amikor Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében összeütközött egy szabálytalanul, kis ívben elé kanyarodó Citroënnel, amelynek két utasa meghalt. Az ügy harmadrendű vádlottja, N. József, a Citroën sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. A környéken lévők közül volt, akinek szilánkok fúródtak a testébe, egy fiatal lánynak maró anyag került a szemébe.
A korábbi tárgyaláson kiderült, a férfi a mobiltelefonjával magát videózta a baleset előtti pillanatokban, ám azt állította: nem a kezében, hanem a pohártartóban volt a telefon. A műszaki szakértői vélemény szerint viszont a vádlott a jobb kezében tartotta a mobilt. „Blődség” – reagált erre M. Richárd. A szakértő a videó elemzéséből arra a következtetésre jutott, hogy a férfi kezdetben 40–45 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott, majd intenzív gyorsításba kezdett, legnagyobb sebessége 140 volt, az ütközés előtt fél másodpercig vészfékezett, így a becsapódáskor körülbelül 125–130-cal hajtott. Koltai Zsuzsanna, M. Richárd ügyvédje közölte, nem fogadja el a műszaki szakvéleményt.
„Nem kétséges, hogy gyorsan hajtottam, nem az én tisztem megállapítani, hogy mennyivel mentem” – mondta M. Richárd, aki fenntartotta, hogy nem lassított, hanem gyorsított az ütközés előtt, így akarta elkerülni a balesetet. A szakértő szerint egyébként a videóban hallható pittyegő hang arra utal, hogy a férfi nem használta a biztonsági övet.
Az elmeorvos szakértő arra jutott, hogy a férfi nem elmebeteg, ám személyiségzavara van, antiszociális, öntörvényű, újra és újra összeütközésbe kerül a törvénnyel. A védelem szerint – amely újabb szakértőket szeretne bevonni - lehet, hogy a férfi borderline zavarban szenved.
M. Richárd kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a bűnügyi felügyeletét (jelenleg csak bírói engedéllyel hagyhatja el Budapest, illetve Pest megye határát), mivel hozzátartozói vidéken élnek, szeretné őket meglátogatni. Az ügyészség szerint a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokolt a bűnügyi felügyelet. Ezzel a bíró is egyetértett, valamint emlékeztetett: M. Richárd ellen ehhez az ügyhöz kapcsolódóan két másik eljárás is folyamatban van, hivatali vesztegetéssel, valamint kábítószer birtoklásával is gyanúsítják. A tárgyalás februárban folytatódik.