Krónika

A depressziós sztárséf egy euróra perli a Michelin-kalauzt

Bíróság elé citálta a Michelin francia éttermi kalauzt Marc Veyrat híres francia séf, mert legutóbb csak két csillagot kapott a korábbi három helyett La Maison des Bois nevű étterme.

A depressziós sztárséf egy euróra perli a Michelin-kalauzt
Marc Veyrat kérte, hogy a kalauz vonja vissza minősítését, ám az ezt megtagadta, ez után fordult bírósághoz
Fotó: AFP/ JACQUES DEMARTHON

Igen ritka jelenség, hogy valaki nyíltan fellázad az éttermi kalauz minősítése miatt, a Francia-Alpokban található Manigod településen működő étterem mesterszakácsa azonban januárban feljelentette a vörös színű könyv szerkesztőit. Ügyvédje útján követelte, hogy bizonyítékokkal igazolja a kalauz szemléit, gasztronómiai kompetenciáját, értékelési módszereit, amelyek alapján erre a döntésre jutottak.

Az éttermet, amely 2018-ban kapta meg harmadik csillagát, egy évvel később minősítették vissza - Emmanuel Ravanas ügyvéd szerint - „minden előzetes figyelmeztetés nélkül”, pedig a konyhában csapat szinte ugyanaz volt. „Hallatlan dolog az ételkritika történetében” - véli az ügyvéd.

Ravanas szerint márciusban védence értekezletet tartott az étteremkalauz igazgatójának, Gwendal Poullennec-nek a jelenlétében. Ezen a séf szemére vetették, hogy fésűskagyló helyett a Genfi-tóból származó menyhalmájat tálaltak fel, és brit cheddar sajtot tett az egyik ételbe, holott folyton azzal henceg, hogy csak a szülőföldjén készített sajtokat használja. A felperes ezt határozottan tagadja.

Marc Veyrat kérte, hogy a kalauz vonja vissza minősítését, ám az ezt megtagadta, ez után fordult bírósághoz.

A 69 éves séf állítása szerint depresszióba esett étterme visszaminősítése után, és egy eurós jelképes kártérítést követel az elszenvedett sérelemért. A leminősítés óta ugyanakkor 10 százalékkal nőtt az étterem forgalma a Michelin-kalauz ügyvédje, Richard Malka szerint, aki reklámfogásnak tartja a séf kezdeményezését.

Ha a bíróság a séf javára dönt, „milyen étel-, irodalom- és filmkritikus mer majd nem remegő tollal írni” - érvelt Malka, aki úgy vélte, hogy az éttermi kalauz eljárása csak a Michelinre tartozik.

A Michelin-kalauz a joggal való visszaélésre hivatkozva 30 ezer eurót (10 millió forint) követel a séftől.

Az ügyben december 31-én hirdetnek ítéletet.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom