Krónika

Kisöpörték az álfelhasználókat

A Facebook vezetősége komolyan fellép az álnéven tevékenykedő profilok ellen, céljuk, hogy visszaszorítsák az álhírek, a gyűlöletkeltő és káros tartalmak terjedését

Többmilliárd hamis fiókot kapcsoltak le 2019-ben a Facebook algoritmusai. Mindennek köze lehet ahhoz is, hogy 2020-ban elnököt választ az Egyesült Államok.

Kisöpörték az álfelhasználókat
Mark Zuckerberg példát mutatna
Fotó: AFP/Getty Images/Drew Angerer

A Facebook idén 5,4 milliárd álprofilt kapcsolt le platformján. A közösségi médiaóriás szerint a havi felhasználói adatbázisuk mintegy öt százalékát teszik ki az álnéven tevékenykedők, dacára annak, hogy a cég nemrég új technológiát vetett be, hogy kiszúrja ezeket a személyeket. Tavaly több mint hárommil­liárd gyanús fiókot kapcsoltak le, s akkor úgy is tűnt, sikerül visszaszorítani a problémát, ám idén ismét megugrott az álfelhasználók száma.

A rendkívüli intézkedés nem véletlen, hívják fel a figyelmet az elemzők a CNN szerint, az Egyesült Államokban ugyanis 2020-ban választásokat tartanak, a Facebook pedig kiválóan alkalmas a félrevezető tartalmak terjesztésére. Az álhírek szerepe már a 2016-os voksolások idején is szembetűnő volt. Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója arról beszélt, cége komolyan veszi a problémát: keményen dolgoznak, és más platformoknak is azt javasolja, hogy járjanak el hasonlóan.

Zuckerbergék az adatokat egy átláthatósági jelentésben tették közzé, amely először tartalmazott adatokat a szintén egyre népszerűbb Instagramról is, amely ugyancsak a Facebook tulajdona. Idén április és szeptember között csaknem hárommillió erőszakos vagy drog árusításáról szóló, illetve kilencvenötezer fegyvervásárlással kapcsolatos tartalmat blokkoltak az Instagram felületén. Emellett felléptek a gyermekeket érintő veszélyek, így például az öngyilkosságra buzdító vagy a terrorizmust propagáló üzenetek ellen is.

Az Instagramon még nem futnak a Facebook­on már működő, gyűlöletbeszédet korlátozó algoritmusok, amelyek a legkritikusabb pontjai a közösségi média irányelveinek: sokan a kisebbségi jogok érdekében tett fontos lépésként értékelik, míg mások a szólásszabad­ság korlátozását látják benne.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom