Krónika

A tömegközlekedést is érinti a fővárosi forgalomkorlátozás

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán.

A tömegközlekedést is érinti a fővárosi forgalomkorlátozás
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt
Fotó: MH

A közleményben azt írták, hogy a változások főleg az Andrássy út-Lánchíd útvonalat és az ezt keresztező utcákat, valamint a Budai Vár környékét érintik.     

A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót.     

Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat is, ezért akinek a repülőgépe 10 és 12 óra között, illetve 19 és 21 óra között indul, annak érdemes lényegesen korábban elindulnia otthonról - tették hozzá.     

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján arról adott tájékoztatást, hogy csütörtök éjfélig sok helyen tilos parkolni, egyebek mellett a Mexikói úti parkoló felüljáró melletti útszakaszának mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a Kodály körönd, az Oktogon és a Széchenyi István tér teljes területén, a Magyar     

Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban, a pesti és a budai alsó rakparton a Lánchíd körül, a Clark Ádám téren, a Dózsa György téren, valamint a Dísz téri parkolóban.     

A forgalmi változásokról a rendőrség hivatalos weboldalán olvashatnak bővebben. a  címen olvashatók.

Változik a 3-as metró pótlása három novemberi hétvégén

Változik a 3-as metró pótlása is a november 9-i, 16-i és 23-i hétvégén szombaton és vasárnap - közölte a BKK.

Ezeken a hétvégéken a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek, mert a legutóbb felújított, Újpest-városközpont és Lehel tér közötti szakaszon garanciális javítási munkákat végeznek.

Az M3 jelzésű pótlóbuszok Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között, az M3A jelűek Kőbánya-Kispest és az Árpád híd között közlekednek, és a Ferenciek tere megállót nem érintik.

A BKK a pótlás idején a belváros megközelítésére az 5-ös, szentendrei HÉV-et, a 2-es metrót, a nagykörúti villamosokat javasolja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom