Krónika

Szélsőséges csoportok ellen küzdő rendőrrel és testvérével végzett egy ismeretlen fegyveres

Kettős gyilkosság Moszkvában

Az orosz belügyminisztérium szélsőséges csoportok elleni fellépésért felelős területi részlegének egykori vezetőjét, Ibragim Eldzsarkijevet, illetve öccsét egy ismeretlen támadó agyonlőtte szombat este Moszkvában – adta hírül az MTI.

Az elkövető legkevesebb tíz pisztolylövést adott le a testvérekre, miután azok kiszálltak egy gépkocsiból. Az autóban ülő harmadik férfi sértetlen maradt. A támadást egy utcai biztonsági kamera rögzítette. A helyi sajtó úgy tudja, a kiemelt bűnügyekben eljáró Nyomozó Bizottság kilenc személy bűnrészességét vizsgálta, három ellen pedig körözést is elrendeltek. A nyomozók szerint a legvalószínűbb, hogy bérgyilkosság történt, illetve hogy a bűncselekménynek köze van Eldzsarkijev szakmai tevékenységéhez. Nem ez volt az első kísérlet, hogy Eldzsarkijevet eltegyék láb alól: január 12-én egy máig ismeretlen elkövető lövéseket adott le kocsijára egy másik autóból. A férfi akkor megúszta a támadást, három kísérője azonban megsebesült. Ezt követően állami védelmet kapott, szombaton azonban magánügyben járt, ezért testőrei nem voltak vele.