Krónika

Egyre népszerűbb napjainkban a jojkálás

A számik, vagyis a lappok különleges kántálása, amely Európa legősibb énekes hagyománya, a 19. században csaknem teljesen eltűnt, ma pedig újra virágkorát éli

Aki látta Amanda Kernell Lux-filmdíjas Számi vér című drámáját, az bizonyosan emlékszik a történetben kitüntetett szereppel bíró, igéző énekre, a jojkára. A különleges kántálás nem véletlenül fontos a film cselekményében, a valóságban ugyanis a jojkálás a számi nép elválaszthatatlan, fontos kulturális öröksége, egyfajta ikon, amely napjainkban újra népszerűvé válik.

Egyre népszerűbb napjainkban a jojkálás
Svédországi számi lányok tradicionális öltözékben
Fotó: AFP/Robert Harding

A számik (azaz lappok) a lappföldi területen élő, finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet beszélő őshonos lakók, akik Svédország, Finnország, Norvégia és Oroszország területein élnek – fejtette ki a Magyar Hírlapnak Domokos Johanna, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Elmondta, a jojkát – amely Európa legősibb énekes hagyománya – pentaton skálában éneklik.

Az ehhez szükséges hangokat mélyen a torokban képzik, hasonlóan a tibeti rituális énekléshez. Ahhoz, hogy akcentus nélkül tudjuk énekelni, gyermekkorban kell elsajátítani, igaz, ma már vannak olyan kurzusok, amelyekre a legnépszerűbb énekesek mellett a számi közösségből is sokan eljárnak.

A számik jojkálása olyan énekeskultúra, amelyben a dallamvezetésnek van igazán fontos szerepe. Ezek jellemzően improvizatívak, de minden egyes vidéknek és közösségnek megvannak a sajátos elemei, vagyis nem teljesen szabad, mint ahogy egyetlen zenekultúra sem az.

A jojkának számos tematikai és regionális változata van. Sokszor csak olyan partikulák vannak benne, mint „lo-lo-lo” vagy „nu-nu-nu”, amelyeknek ugyan nincs szemantikája oly módon, mint a szavaknak, de a számik ezekből pontosan tudják, hogy milyen hangulatra referál. A partikulák általában szuggeráló, érzelmekre ható elemek, ezek állnak az énekes rendelkezésére, akárcsak egy festőnek a színek – magyarázta  Domokos Johanna. Hozzátette, a déli számiknál szorul leginkább háttérbe a verbalitás, ám északra, majd pedig keletre haladva egyre szövegesebbé válnak. Ezek jellemzően közösségi eseményeket énekelnek meg olykor ironikus, élcelődő hangvétellel.

Szokatlan módon a jojkálás egyfajta ajándékozási gesztus is. A  jojka ugyanis egy teremtő aktus, mivel az éneklő személy nem valamiről, hanem valamit jojkál – vagyis egy ikon, nem pedig szimbólum. Ehhez kapcsolódik, hogy amennyiben az énekes jojkál valakiről, a tulajdonjog átszáll arra, akit megénekeltek.  Ha egy anya a gyermeke keresztelője vagy éppen felnőtté válása alkalmából készít egy személyes jojkát, majd pedig elénekli azt, azzal teljesen átadja gyermekének – mondta a kutató.

A számiknál, ahogy minden énekes közösségnél, így a magyarnál is, régen sámánisztikus hitvilág élt, ám náluk ez jóval tovább fennmaradt, mint más területeken. Ehhez kapcsolják a jojka eredetét is, a nagyon korai források szerint ezzel az énekkel kísérték a sámánt a túlvilágra. Emiatt a hittérítők később tűzzel-vassal irtották a jojkát, mondván,
a sátán hangja. Ezt idővel a számik is átvették, olyannyira, hogy a 19. század közepére csaknem teljesen eltűnt. Az 1970-es években azonban Nils-Aslak Valkeapää író és énekes újból életre a hívta jojkát úgy, hogy azt jazz-, illetve popzenei elemekkel társította és vitte színpadra.

A konzervatív számik persze ellenezték mindezt, de a fiatalság könnyen ráhangolódott, és ennek köszönhetően ma a jojkának elterjedt világzenei formája van. Több világhírű művész, mások mellett Sofia Janok vagy Mari Boine is használja.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom