Krónika
Elítélték az ultrafutó M. Viktória támadóját
Ibolya Tibor közleményében felidézte: a vádirat szerint a 37 éves férfi tavaly október 14-én az éjjeli órákban a X. kerületben, a Jászberényi úton követni kezdte az arra futó nőt azzal a céllal, hogy szexuálisan bántalmazza.
Amikor utolérte a sértettet, tarkón ütötte, majd megragadta, és húzni kezdte magával. A kitartóan ellenálló sértettet a vádlott többször megütötte és szexuálisan bántalmazta. A sértettet időközben keresni kezdte a férje, aki, amikor meglátta a bántalmazást, azonnal felesége védelmére kelt. A támadó ezután elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök rövid időn belül azonosították, majd pár órán belül elfogták. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett - idézte fel a főügyész.
Ibolya Tibor közölte: a Budapesti X. és XVII. kerületi ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A bíróság szerdán a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat, és halmazati büntetésként - figyelemmel az úgynevezett abortív patológiás részegségre is - 4 év 6 hónap fogházbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés súlyosítása és börtönfokozat megállapítása iránt, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be jogorvoslatot.
Ibolya Tibor közölte azt is, hogy a bíróság ügyészi indítványra fenntartotta a vádlott bűnügyi felügyeletét.
A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: az ítélet indoklása szerint a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülései nem eredményeztek maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte viszont, hogy a bűncselekményt a vádlott éjszaka követte el, valamint „a kitartó elkövetési módot”.
Hozzátették, szokványos esetben az ittasság súlyosbító körülménynek számít, a vádlott esetében azonban kis mennyiségű alkoholtól keletkezett olyan toxikus hatás, amely a férfit korlátozta abban, hogy felismerje cselekménye következményeit és ennek megfelelően cselekedjen. Ez a kóros elmeállapot a jogszabály alapján a büntetés korlátlan enyhítésére ad lehetőséget.
További enyhítő körülménynek tekintették, hogy a vádlott büntetlen előéletű, beismerte és megbánta tettét, egyébként rendezett életvitelű, és egy kiskorú eltartásáról gondoskodik.