Krónika

Hamarosan megteheti első útját a Starship űrhajó, amely Elon Musk szerint jövőre már embert is szállíthat

Százfős bolygóközi utak

A milliárdos üzletember, mérnök, feltaláló Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója a hétvégén újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) űrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Hamarosan megteheti első útját a Starship űrhajó, amely Elon Musk szerint jövőre már embert is szállíthat
Az űrjármű kiállított prototípusa a texasi SpaceX bázison
Fotó: AFP/Getty Images/Loren Elliott

Az MTI jelentése szerint Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is eljuthat és nem csak egyszer lehet majd használni. Az űrhajó hosszú, bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani – írta a SpaceX a Twitteren. Musk szerint a Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját, amelyen 19800 méter magasra száll, mielőtt visszatérne a Földre. Úgy becsülte, hogy ha az űrhajót a következő fél évben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat. „Úgy tűnik, hogy a tudatosság nagyon ritka és értékes dolog, és minden lehetséges lépést meg kell tennünk a tudat fényének megőrzése érdekében” – hangsúlyozta Musk. Hozzátette: „Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk”. A Starship segítségével a vállalatvezető szerint lehetővé válik bázisok létrehozása a Holdon, és városok építése is a Marson. Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét: 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom