Krónika

Saját találmánya közölte a feltaláló halálhírét

Kalandos élete volt a telekommunikáció fiatalon elhunyt magyar úttörőjének, akinek telefonhírmondója Budapestről indult világhódító útjára

Százhetvenöt éve, 1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, a telefonhírmondó létrehozója, akitől a telefonközpont ötlete is származik.

Saját találmánya közölte a feltaláló halálhírét
A mérnök, Puskás Tivadar
Fotó: Wikipedia

A vállalkozó szellemű székely ezermester fia – aki hamar kitűnt éles logikájával – műegyetemi tanulmányai után 1867-ben Angliába utazott. A legenda szerint angolul úgy tanult meg, hogy kopaszra nyiratkozott, így nem mehetett ki az utcára, és önkéntes szobafogsága alatt néhány hónap alatt elsajátította a nyelvet. Ki akarta magát próbálni a korlátlan lehetőségek hazájában is, ezért Amerikába utazott. A vadnyugaton kutatott arany után, volt robbantási szakértő, ezüstbányákat, földeket vásárolt, ám végül tönkrement. Visszatért Európába, és amikor egyenesbe jött, 1876-ban Brüsszelben létrehozta az első távíróközpontot. Amikor a Bell által szabadalmaztatott telefonról olvasott, ismét Amerikába utazott, ahol a szénmikrofont kidolgozó Edisonnal is megismerkedett. Puskás a nagy feltalálónak már 1876-ban felvetette a telefonközpont gondolatát, és az ekkor már a fonográfon dolgozó, a telefon jövője iránt nagy reményeket nem tápláló Edison Puskást bízta meg találmányainak európai értékesítésével. Irányításával létesült 1879-ben a francia fővárosban az első telefonközpont, a hálózat fejlesztését Magyarországon Ferenc nevű öccse irányította.

Riporterek munka közben. Kezdetben híreket és tőzsdei jelentéseket olvastak fel
Riporterek munka közben. Kezdetben híreket és tőzsdei jelentéseket olvastak fel
Forrás: Wikipedia

A francia fővárosban a legnagyobb feltűnést 1881-ben a párizsi opera előadásának vezetékes közvetítésével keltette. E vállalkozásának folytatásaként a világon először Budapesten vezettette be a „Beszélő Újságot”, e vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatás a telefonhírmondó elődje volt. Ez 1882. február 4-én, a farsangi íróbálon mutatkozott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett „sodronyokon” át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgatták a Hunyadi László dallamainak közvetítését.

Újabb úttörő vállalkozása, a telefonhírmondó a rádió előfutára volt. 1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba, a telefonhírmondó 1893. február 15-én e szavakkal kezdte meg adását Budapesten: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, mely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” A szolgáltatás nemcsak híreket, tőzsdei jelentéseket közölt, hanem hangversenyeket, színházi előadásokat is közvetített. Egy év múlva már hétszáz, 1914-ben tízezer előfizetője volt, Puskás azonban ezt már nem érte meg. Egy hónappal a telefonhírmondó megindulása után, 1893. március 16-án meghalt Budapesten. A negyvennyolc éves feltaláló halálhírét elsőként a telefonhírmondó közölte.