Krónika

Kigyulladt egy lakás a X. kerületben, három gyerek megsérült

Három gyerek volt egyedül abban a lakásban, amely kigyulladt Budapest X. kerületében szombat délben: egy 4 éves és egy 7 éves kisfiú füstmérgezést szenvedett, 2 éves öccsüket életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A gyerekek anyja ellen a rendőség eljárást indított.

Kigyulladt egy lakás a X. kerületben, három gyerek megsérült
A tűzoltók egy embert kimentettek a lakásból és elfojtották a lángokat (képünk illusztráció)
Fotó: MH

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a tűz a kőbányai Gyömrői úton, egy társasház egyik első emeleti lakásában keletkezett, amelyben egy szoba és annak berendezési tárgyai égtek. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy embert kimentettek a lakásból és elfojtották a lángokat. 

A BRFK később azt közölte: a rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a három kisgyermek egyedül volt a lakásban, míg édesanyjuk egy közeli benzinkúton vásárolt. 

A tüzet a család 24 éves rokona észlelte, aki a két nagyobb gyereket ki tudta hozni a lakásból, de a 2 éves kisfiú bent rekedt; őt egy tűzoltó eszméletlen állapotban hozta ki. A testvéreket a mentők kórházba szállították.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a gyerekek 26 éves anyja ellen.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte: három mentőegységgel, köztük gyermekrohamkocsival érkeztek a helyszínre. A legkisebb gyermeket súlyos légúti sérüléssel vitték kórházba, a két nagyobbikat pedig "könnyűnek tűnő füstmérgezéssel". Rajtuk kívül egy fiatal férfi is kórházba került, szintén könnyebb füstmérgezéssel - közölték.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom