Krónika

Tűzijáték a Duna felett

 Sikeresen megtartottak minden augusztus 20-i ünnepi programot a fővárosban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkársága kedden este.

Tűzijáték a Duna felett
Idén is nagy élmény volt a tűzijáték
Fotó: MH/Purger Tamás

Az elmúlt három napban a rendezvényhelyszíneken napról napra sok tízezren, a keddi tűzijátékon pedig több mint 700 ezren vettek részt, tudatta az államtitkárság, amelynek közleménye szerint az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs több mint 15 órás működése alatt a hozzá beérkezett információk alapján azt jelezte: biztonságosan és sikeresen véget ért minden program, mindegyiket a tervek szerint tartották meg.

Az ünnep fénypontja Budapesten a hagyományos tűzijáték volt, amelynek sem a biztonságos lebonyolítását nem nehezítette az időjárás, sem a látvány értékét nem befolyásolta.

A 21 órakor kezdődő tűzijátékra előzetesen több százezer érdeklődőt vártak, a látottak alapján ez a hatalmas szám össze is jött, teljesen megteltek a rakpartok és a hidak a nézőkkel.

A tűzijáték idén is a Parlament előtt volt
A tűzijáték idén is a Parlament előtt volt
Fotó: MH/Purger Tamás

Kedden 22.30-ig a rendőrség országosan 408 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 311 állami, illetve önkormányzati, 86 kulturális, 3 gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, valamint 8 más jellegű rendezvény volt. A rendőrök az ünnepi események során biztonsági intézkedés keretében 7 embernek segítettek. Emellett 8 emberrel szemben történt egyéb rendőri intézkedés.

Az augusztus 20-i nemzeti rendezvények biztonságos lebonyolítását felügyelő törzs az utolsó jelentések megtétele után, 23 órakor befejezte munkáját - írta az államtitkárság, megköszönve a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vevő kollégák munkáját.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom