Krónika
Negyedkilónyi drón maradhat
A jövő júliustól életbe lépő új szabályozás támogatja a határokon átnyúló drónforgalmat, emellett biztosítja az egyének biztonságát és magánszférájuk védelmét

Ha egy drón tömege nem haladja meg a kétszázötven grammot, és használója nem emeli huszonöt méter fölé, akkor a jövőben sem kell engedély a használatához – mondta lapunknak Bárány Zoltán. A Magyar Nemzeti Drón Szövetség (MNDSZ) alelnöke kifejtette, ez a súlyhatár ugyanakkor nem jelent totális szabadságot, hiszen a légikikötők tíz kilométeres körzetében szigorúan tilos bármilyen drón használata – így az alacsony tömegűeké is. Beszélt arról is, a kis tömegű drónokkal sem lehet „csak úgy” emberek vagy nagyobb csoportok fölé berepülni – fontos szempont például, hogy az eszköznek nem lehet nagyobb a mozgási energiája nyolcvan joule-nál.
A 2020. július 1-jétől életbe lépő harmonizáció komoly előrelépés az úgynevezett Egységes Európai Égbolt megvalósítása felé – hangsúlyozta lapunknak Nagy Tamás drónpilóta. Mint elmondta, az EU-nak mindig is nagy kihívást jelentett a pilóta nélküli járművek szabályozása, mivel hatásköre csak a százötven kilogrammnál nehezebb légi eszközökre terjedt ki. Ennek eredményeként a lényegesen csekélyebb súlyú drónokra ma az egész kontinensen különböző tagállami jogszabályok vonatkoznak. Mint aláhúzta, az új metódusra nagy szükség volt, hiszen egyszerre támogatja a határokon átnyúló drónforgalmat és biztosítja az egyének biztonságát és magánszférájuk védelmét.
A szabályok a drónok három kategóriáját különböztetik meg, s egyre szigorúbb feltételekhez kötik használatukat – hangoztatta Bárány Zoltán. Az MNDSZ alelnöke emlékeztetett, az új rendszer műszaki és üzemeltetési követelményeket is meghatároz. Az új drónokat például egyedi azonosítóval kell felszerelni azért, hogy a hatóságok – hazánkban a légiirányítással foglalkozó Hungarocontrol és a Magyar Honvédség – nyomon tudják követni a velük végzett műveleteket.
Nem minden, drónokra vonatkozó kérdést szabályoznak EU-s szinten, így az egyes országok jogosultak repülési tilalmi övezeteket kijelölni. Az új szabályozás szerint a komolyabb pilóta nélküli járművek tulajdonosainak be kell majd jelentkezniük egy nyilvántartásba – magyarázta Nagy Tamás, aki szerint megvan a veszélye, hogy bárki megsérüljön a felelőtlen drónhasználók miatt, így éppen ideje volt az új szabályozásnak. Hozzátette, nyolcvan–százhúszezer működő drón lehet Magyarországon, ezek döntő többsége kétszázötven gramm alatti.