Krónika

Az Iszlám Állam egy csoportját számolták fel Oroszországban

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felszámolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik terrorsejtjét - közölte hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.

Az Iszlám Állam egy csoportját számolták fel Oroszországban
A fő gyanúsított két társánál robbanószerkezeteket, detonátorokat és harceszközöket találtak
Fotó: ruptly.tv

A dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városának közelében végrehajtott akció során a belföldi hírszerzés emberei végeztek a háromfős csoport vezetőjével és elfogták annak két másik tagját is.

Az FSZB beszámolója szerint a fő gyanúsított tüzet nyitott a rendőrökre, amikor azok megpróbálták megállítani kocsiját. A lövöldözés során működésbe lépett a járműben lévő robbanószerkezet. A férfi a helyszínen életét vesztette a robbanásban. Két társát Rosztov-na-Donu mellett fogták el, náluk robbanószerkezeteket, detonátorokat és harceszközöket találtak.

Az FSZB szerint a mostani csoport nyomára a tavaly áprilisban felszámolt rosztovi terrorsejt kapcsolatainak elemzésével sikerült rábukkanni.

Az orosz állampolgárságú férfiakról kevés információt hoztak nyilvánosságra. Annyit lehet tudni, hogy a térségben több merénylet elkövetését is tervezték civil, illetve rendőrségi célpontok ellen.

Oroszországban a bűnszervezetek és az iszlamisták különösen délen és a Kaukázus északi részén tevékenyek. Az Iszlám Állam az ország főként muszlimok által lakott régióiból toborozza helyi tagjait.

Objektum doboz

Harminchárom orosz gyereket adtak át az orosz hatóságoknak Irakból - közölte a bagdadi külügyminisztérium szóvivője hétfőn.

Ahmed as-Sahaf szerint az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó orosz nők gyermekeit július 10-én küldték vissza, miután egyeztettek Oroszország bagdadi nagykövetségével. Mint mondta, az iraki hatóságok eddig dzsihadisták 473 gyerekét toloncolták ki az országból, voltak köztük orosz, francia, német és török állampolgárok is.

Az iraki külügyminisztérium egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy fokozza erőfeszítéseit a terrorszervezet tagjai gyermekeinek visszafogadására.
Májusban Irak azt közölte, hogy 188 fiatalt adott át a török hatóságoknak. Áprilisban pedig Anna Kuznyecova, az orosz gyermekjogi biztos arról számolt be, hogy addig több mint ötven orosz állampolgárságú gyereket hoztak vissza hazájába 2018 decembere óta Szíriából és Irakból.

Az Irakban és Szíriában egykor kiterjedt területeket ellenőrző Iszlám Állam mára katonai vereséget szenvedett. Értesülések szerint legkevesebb négyezer orosz állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz ezekben a közel-keleti országokban.

Kapcsolódó írásaink