Krónika
A MOM Sportnál meghalt kislány hónapok óta azt álmodta, hogy bennég valahol

Az elhunyt kislány édesanyja az RTL Klubnak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy Zselyke nemrég az iskolapszichológus javaslatára négy napot töltött a Vadaskert Kórházban, mert hónapok óta rendszeresen azt álmodta, hogy egyszer bent ég valahol. Az ottani kezelőorvosa azt mondta, túl erős a kislány képzelőereje, így pszichoterápiát javasolt neki.
Az édesanya elárulta, hogy gyermekei az ivókúthoz mentek, amíg ő elment máshova vizet vásárolni, de mondta nekik, hogy nem menjenek sehova, mindjárt visszaér. Utána telefonon beszélt a tűzesetből kimaradó fiával, s ekkor sem sejtett semmit, de utána felhívta a tűzoltóparancsnok. A nő azt is elmondta, hogy miután értesült a szörnyűségről, felsietett a fabódéhoz és még az újraélesztésben is részt vett. Hozzátette, gyerekeinél nem lehetett se gyufa, se öngyújtó.
Mint ismert, a tizenegy éves fiú és nyolcéves húga felment a sportközpont lezárt tetejére, majd az ablakon bemásztak az ott lévő, használaton kívüli faházba és tüzet okoztak benne. A gyorsan terjedő tűz elől megpróbáltak kimenekülni, de a kislány az épületben rekedt. A tűzoltók eszméletlen állapotban hozták ki az épületből, újraélesztését a mentők azonnal megkezdték, de a gyermek a helyszínen életét vesztette. Bátyját kórházba vitték, ahol a nyomozók meghallgatták.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, azonban harmadik személy büntetőjogi felelőssége eddig nem merült fel.
Az pedig továbbra is kétséges, hogy jutottak fel a gyerekek, hiszen a sportlétesítményt üzemeltető Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. közölte, „mind a tároló, mind pedig a megközelítésére szolgáló mindkét kapu szakszerűen zárva volt”.