Krónika

Díjazták a legkiválóbb pálinkákat

A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban idén is díjazták a legkiválóbb pálinkákat, 24 pálinkaház 157 termékével nevezett a 2019-es megmérettetésre, közülük 22 pálinkaház, 93 pálinka terméke került be a nemzeti pálinkakiválóságok sorába - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten a díjátadó rendezvényen. 

Díjazták a legkiválóbb pálinkákat
A díjazottak fotója
Fotó: MTI/Kovács Attila

Zsigó Róbert felidézte, a minisztérium még 2014-ben indította el a Nemzeti Pálinkakiválósági Programot, amelynek célja, hogy a magyarországi minőségi pálinkákat megismertesse bel- és külföldön egyaránt.     

A pálinkafőzésben rejlő gazdasági potenciált mutatja, hogy a kereskedelmi főzdék által készített párlat mennyisége 2014-ben 723 ezer hektoliterfok volt, 2017-ben viszont már meghaladta az 1 millió hektoliterfokot.

Zsigó Róbert közölte, az idei programban több újdonság is volt. A versenybe a pálinkaházak minimum három, maximum kilenc féle pálinkával nevezhettek, az öt alapkategóriából (vilmoskörte, körte, kajszi, szilva, illatos szőlő) legalább hármat meg kellett jeleníteniük. 

A díjaknál is történt változás, a minisztérium létrehozta az Agrárminisztérium Pálinkája 2019 című oklevelet. Az elismerést elsőként a Márton és Lányai Pálinkafőzde magyar kajszibarack pálinkája érdemelte ki - mondta az államtitkár.     

A pálinka az elmúlt két évtizedben megújult, ebben a folyamatban fontos szerepe volt a fogyasztói szokások átalakulása mellett a termelőknek is, akik a hagyományos (szilva, kajszi, törköly) alapanyagok mellett újakat (például feketeribizli) is kipróbáltak - tette hozzá.     

A pálinka a magyar kultúra büszkesége, egy hungarikum. „Gyümölcs párlatot bárhol készíthetnek, pálinkát azonban csak Magyarországon, csak magyar gyümölcsből” - mondta az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom