Krónika
A kormánypártok köszönetüket fejezik ki a Hableány mentésében részt vevőknek

A dokumentumban azt írták, a szakemberek rendkívül nehéz körülmények között végzett professzionális munkája, példaértékű helytállása minden tiszteletet megérdemel.
A pártok részvétüket fejezik ki az elhunytak hozzátartozóinak is - tették hozzá.
Dél-koreai miniszterelnök: a magyar hatóságok figyelme és támogatása vigasztalást és reménységet jelent országának
A dunai hajóbaleset kapcsán levélben köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnöknek a részvétnyilvánítást, egyben köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért és együttműködéséért Lee Nak-yeon dél-koreai kormányfő.
„A tragikus baleset mélyen megrendítette a koreai népet. Fogadja köszönetemet a magyar kormány által eddig nyújtott aktív támogatásért és együttműködésért” - írta Lee Nak-yeon.
Hozzátette: a balesetben eltűnt személyek utáni kutatási és mentési munkálatok során tanúsított kitüntetett figyelem és támogatás nagy vigasztalást és reménységet jelentett a koreai kormánynak és népnek.
„Őszintén remélem, hogy a válsághelyzet együttes legyőzése által a két nemzet barátsága és a kölcsönös bizalom még inkább erősödni fog” - zárta levelét Dél-Korea miniszterelnöke.
Az MSZP köszönetét fejezte ki a Hableány mentésén dolgozóknak
Az MSZP köszönetét fejezte ki kedden mindazoknak a rendőröknek, honvédeknek, katasztrófavédelmi dolgozóknak, külföldi és hazai szakembereknek, akik a Hableány turistahajó mentésében részt vettek.
Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a mentésen dolgozók hihetetlenül veszélyes és embert próbáló feladatot hajtottak végre.
Utaltak arra, hogy a szakembereknek kedden sikerült kiemelniük az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát. „Ezzel közelebb kerülhetünk a Magyarországon történt egyik legsúlyosabb hajóbaleset okainak feltárásához” - fogalmaztak a közleményben.