Krónika

Hét másodperc alatt nyelték el a Hableányt a Duna hullámai

Dél-koreai turisták és feltehetőleg a kétfős magyar legénység az áldozatai a vízi tragédiának, amelyben egy szállodahajó és egy városnéző hajó ütközött össze a Margit hídnál

Harmincöt személy; harminchárom dél-koreai turista, illetve idegenvezetőik, egy magyar kapitány és egy matróz tartózkodott azon a Hableány nevű turistahajón, amely szerda este a Dunán összeütközött a Svájcban bejegyzett Viking Sigyn szállodahajóval, majd felborult és elsüllyedt a Parlamentnél. Legalább heten életüket vesztették, hét túlélőt kimentettek. A többieket – köztük a magyar legénységet is – eltűntként keresik.

Hét másodperc alatt nyelték el a Hableányt a Duna hullámai
Készültség az Erzsébet híd és a Lánchíd között a pesti rakparton. A keresést a Duna egész déli szakaszára kiterjesztették
Fotó: Katona László

Szerda este, kilenc óra öt perc. Ez volt az a pillanat, mikor a Viking és Hableánynevű hajó összeütközött a Dunán, a Margit híd két pillére között. Mindkét jármű felfelé, északra, azaz a sodrással ellentétes irányba tartott. A rendőrség által bemutatott videófelvételek alapján a negyventonnás Hableány valamiért befordult az ezertonnás szállodahajó elé, majd az ütközés után oldalára fordult és mindössze hét másodperc alatt elsüllyedt. Az első telefonos bejelentés a rendőrség tájékoztatása szerint tíz perccel később érkezett a tevékenységirányítási központhoz, de azt nem tudni, hogy valamelyik hajó adott-e le vészjelzést.

A Dunai Vízirendészeti Kapitányság első hajója fél tíz előtt nem sokkal ért a helyszínre. Csatlakoztak hozzá a katasztrófavédelem, a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a mentők, a honvédség, az önkéntes tűzoltóegyletek, a polgárőrség és a vízügyi igazgatóság munkatársai. Míg a hatóságok szakemberei a helyszínre érkeztek, addig civilek a balesethez közeli hajókról mentették a vízbe esett embereket. Összesen hét személyt sikerült élve kimenteni, heten életüket vesztették, és huszonegy embert – köztük a magyar legénységet – továbbra is keresik.

A hajótestet éjjel egy óra nyolc perckor találta meg egy tűzoltóhajó szonár segítségével. A történteket büntetőeljárás keretében vizsgálják, halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indítottak eljárást ismeretlen tettessel szemben. A Viking kapitányát és a sérülteket is kihallgatták. A Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) kéri, bárki, aki látta a balesetet jelentkezzen náluk.

A Hableány egyébként hatvan ember befogadására képes, huszonhét méter hosszú, százötven lóerős motorral volt felszerelve. A tapasztalt, ötvennyolc éves hajóvezető és az ötvenhárom éves matróz kifogástalanul végezte a munkáját, mióta a társaság alkalmazásában állt – közölte a sétahajó üzemeltetője, a Panorama Deck, hozzátéve, a fedélzeten hatvan fő számára volt elegendő mentőfelszerelés.

A mentők és a sürgősségi intézmények kiválóan dolgoztak – mondta tegnap Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere a sajtótájékoztatóján. A mentők a sérülteket az Uzsoki, a Honvéd, illetve a Szent Imre kórházba szállították.
A hét, döntően kihűlt sérültből már csak egy valakit ápolnak, a többiek elhagyhatták a kórházat.

A tragédia helyszínére érkezett az AM-31-es Dunaújváros nevű honvédségi hadihajó, amely egy pontont horgonyzott a folyamra. A platformról merülnek a mélybe a katonai búvárok, aki részt vesznek majd a Hableány kiemelésében. Utóbbi művelet ideje nagyban függ attól, hogy a vízijármű gerince milyen deformációkat szenvedett. Ha esetleg súlyos mértékben elrepedt, akkor az is előfordulhat, hogy két vagy több darabra esik a felszínre hozás során.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki együttérzését Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének. „Gondola­tainkban és imáinkban az áldozatok családtagjaival és Dél-Korea népével vagyunk ezekben a legnehezebb pillanatokban” – fogalmazott. Áder János államfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részvétét fejezte ki. Pintér Sándor belügyminiszter hivatalában fogadta a koreai nagykövetet, Kju Szik Chöt, aki tájékozódott a folyamatban lévő mentési-kutatási tevékenységről. Tarlós István főpolgármester az Indexnek elmondta, a Hableány nem a BKV tulajdona volt, bár korábban esetenként bérbe vették. Hozzátette, meg kell vizsgálni, jó helyen vannak-e a szállodahajók a belvárosban. Magyarország osztozik Dél-Korea fájdalmában és mindenben együttműködik vele – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter ma fogadja Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminisztert.

A dél-koreai elnök utasítására tizennyolc fős operatív csoport – köztük búvárok – indultak Budapestre. A holttestek, illetve az esetleges túlélők utáni kutatást kiterjesztették a Duna egész déli szakaszára. A baleset miatt hajózási zárlatot léptettek életbe a Duna fővárosi szakaszán a folyásiránnyal szemben a Lánchídtól az Árpád hídig.

A hajón huszonkét nő, egy gyerek és tizenkét férfi utazott. Legtöbbjük negyven és ötven év közötti volt, de egy ötéves gyerek, és egy hetvenes éveiben járó férfi is volt közöttük. A gyerek is az eltűntek között van. Utazásukat a Very Good Tour nevű dél-koreai utazási iroda szervezte, egy hat országot érintő kelet-európai körutazáson vettek részt. Kiderült az is, a balesetet szenvedettek harmincnyolc hozzátartozója útban van Budapestre, ma délután vagy este fognak megérkezni.
Fájdalmas emlékeket idéz föl a szerencsétlenség Dél-Koreában, ugyanis 2014-ben rendkívül súlyos, több mint háromszáz életet követelő kompkatasztrófa rázta meg az országot Kvanmedo szigetétől nem messze. A tragédiában többségében középiskolások haltak meg.

Kapcsolódó írásaink