Krónika

Agyérgörccsel került kórházba Demjén Ferenc

A Kossuth-díjas énekest agyvérzés gyanújával szállították az intenzív osztályra.

Agyérgörccsel került kórházba Demjén Ferenc
A popcsillagnak nem ez volt az egyetlen egészségügyi problémája az utóbbi időkben
Fotó: koncert.hu

Az énekes februári csípőkorrekciós műtétjét követően a rehabilitációja lassabban haladt a vártnál, ezért a közeljövőben esedékes koncertjeit le is mondta, most viszont agyvérzés gyanújával került a Szigetvári Kórház intenzív osztályára.

Rózsi sajtósa, Váradi Eszter megnyugtatóan mondta a Blikknek, hogy nagyobb az ijedtség, mint a baj. 

 - Demjén művész úr múlt pénteken épp a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült, de miközben az otthonában a betegszállítót várta, a várakozás miatt egyre izgatottabb lett, mivel az első kontrollja úgy végződött, hogy a májusi koncertjeit is le kellett mondania. A gyógytornával jól haladt, mégis megijedt, hogy ez megismétlődhet. Annyira felizgatta magát, hogy a betegszállítóban rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá. Először valóban azt lehetett hinni, hogy agyvérzést kapott - közölte Váradi Eszter.

- Szerencsére a szigetvári kórházban hamar kiderült, nem agyvérzése, hanem enyhe lefolyású agyérgörcse volt, amelyet rövid időn belül elláttak. A mielőbbi gyógyulása érdekében az orvosai altatják. A lehető legjobb kezekben és nyugalomban van, ezért joggal lehet remélni, hogy néhány hónapon belül a színpadra is visszatér. Ezt pontosan még azért sem lehet tudni, mert megakadt a csípőműtét utáni rehabilitációja. El van keseredve, hogy ismét koncerteket kellett lemondania, de feltett szándéka, hogy mindent bepótol, s ez erőt ad neki – mondta Demjén Ferenc kollégája.

A popcsillagnak nem ez volt az egyetlen egészségügyi problémája az utóbbi időkben: három éve csak két koncertet kellett lemondania, mert a Hősök terén, a színpad mellett megbotlott és eltörte jobb karját. A gipsz ugyan zavarta a az előadásban, de így is színpadra lépett. Korábban 2-es típusú diabétesz miatt amputálni kellett bal lábfejének nagyujját. És, ha ez nem lenne elég, múlt októberben elcsúszott a fürdőszobájában és zúzódásokat szenvedett. 

- A legfontosabb, hogy koncertet nem kellett lemondanom – mondta akkor a zenész, de ezúttal elkerülhetetlen.

Kapcsolódó írásaink