Krónika

Szeptemberre halasztották Harvey Weinstein tárgyalását

Szeptemberre halasztotta az illetékes New York-i bíróság a szexuális erőszakkal és zaklatással vádolt Harvey Weinstein bírósági tárgyalását.

Szeptemberre halasztották Harvey Weinstein tárgyalását
Weinstein máig tagadja az ellene felhozott vádakat
Fotó: AFP/Johannes Eisele

James Burke bíró pénteken jelentette be a június 3-ra tervezett bírósági tárgyalás halasztását az ügyben zárt ajtók mögött megtartott meghallgatás után, amelyen az ügyészek a tanúk körének kiszélesítésére tettek javaslatot, olyan nőket is be akarnak idézni, akik nyilvánosan megvádolták Weinsteint, de nem tettek büntető feljelentést.

A pénteki meghallgatáson mind a vád, mind a védelem jelezte, hogy több időre van szüksége a tanúk és a bizonyítékok körének kiszélesítéséhez. 

A szeptember 9-re kitűzött tárgyalás az esküdtszék kiválasztásával fog kezdődni, amely legalább két hétig is eltart, majd a tanúvallomásokkal folytatódik, erre legalább egy hónapot irányoztak elő.

A 66 éves Weinsteint azzal vádolták meg New Yorkban, hogy 2013-ban megerőszakolt egy nőt és 2006-ban szexuális aktusra kényszerített egy másik nőt. Ha elítélik, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Weinstein letartóztatása óta következetesen tagadta, hogy részt vett volna bármilyen nem közös megegyezéssel létrejött szexuális aktusban. Egymillió dolláros óvadék ellenében szabadlábon várja tárgyalását.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom