Krónika

Megkapta az ötmillió forintot Szögi Lajos családja

Olaszliszkai lincselés

A Szögi család megkapta a jogerősen megítélt 46 millió forintos kártérítés egy részét pénteken – tudta meg a Magyar Nemzet.

A 2006-ban Olaszliszkán meglincselt Szögi Lajos családjának még 2010-ben ítélték meg az összeget, amelyből ez idáig nem kaptak semmit, ugyanis az elítéltek nevén nem maradt értékesíthető vagyontárgy. Tavaly az ügy elsőrendű vádlottja, a tizenhét év fegyházra ítélt ifj. H. Dezső beperelte az államot a rossz börtönkörülmények miatt. A pert megnyerte, s így megítéltek számára 4,9 millió forintot. Hosszas jogi huzavona után ezt a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak sikerült lefoglalnia, és péntek délben átutalta az áldozat családjának. A kar és az igazságügyi tárca is elállt az őket ilyenkor megillető sikerdíjtól és jutaléktól. A Szögi család jogi képviselője, Helmeczy László korábban lapunknak hangsúlyozta, ez a közel ötmillió forint még mindig a töredéke a családot megillető kártérítésnek.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom