Kína
Nem minden a város
Hajnan csak egy van – 2. rész
Sokan csak mosolyognak azokon a turistákon, akik annyira beleszeretnek egy városba, hogy jobbára ki sem mozdulnak onnan, ha azonban Sanyát nézzük, a dolog teljesen érthetővé válik. Nehéz szívvel hagyja ott az ember, nem csak a végtelen hosszan húzódó homokos tengerpart, a megannyi finom étel és a soha el nem fogyó kókusztej, hanem a helyiek miatt is.
Európai embernek meglepő, milyen nyugodtan és nyitottan tudnak élni itt az emberek, még így – rossz kifejezéssel – a világtól elzárva is. A nyelvi akadályokon általában csak mosolyognak, noha itt még egy mandarint beszélő kínai ember is kerülhet érdekes helyzetbe, hiszen a szigetnek külön dialektusa van. Ez azonban nem zökkenti ki a gyümölcsárust, ha kell akkor kézzel és lábbal, mosolyogva mutogatja el, mi is az, amit éppen meg akarunk venni. Azonban ne higgyük egy percre sem, hogy a helyiek vendégszeretete Sanyára korlátozódik.
Yanoda Nemzeti Park
Észak felé tartva egy egészen más arcát mutatja meg a sziget. Ritkább lesz a mindig kellemes tengeri szellő, viszont találkozhat az ember a párában fürdő hegyek és őserdők filmekből ismerős látványával. Ilyenkor válik egyértelművé, mekkora feladat előtt is áll a helyi vezetés, ha az esőerdők védelméről van szó. A civilizációtól lényegében csak egy hajításnyira lévő ősi fauna védelmében ugyanis elengedhetetlen nem csak az ipar mellőzése a területen, de a turizmus szabályozása is. Egy ilyen törékeny ökoszisztéma nem bír el koszos zsebkendőket, kólás dobozokat és cigarettacsikkeket, ahogy az sem kedvez neki, ha az emberek egy kerülő út reményében saját maguk vágnak ösvényt az erdőn át. Arról már nem is beszélve mennyi veszély leselkedhet egy ilyen helyen az emberre.
A Yanoda Nemzeti Park nem csak megvédeni, de megmutatni is megszeretné mindenkinek az őserdő csodáját. Sanyától alig száz kilométerre kanyargós hegyi út vezet fel a parkba. Ahogy a magasság emelkedik, úgy emelkedik a páratartalom is, a megérkezőket az igazi, izzasztó párás levegő és a park vidám személyzete fogadja, akiknek saját köszönésük is van. (A dohányzóknak a rituálét még indulás előtt kell letudni, hiszen a parkban rendkívül komolyan veszik a tűzvédelmet, ennek megfelelően biztosan nem fog velünk egy cigarettázó ember sem szembe jönni.) Ahogy halad az ember a kijelölt ösvényen, hamar ráébred, karbantartott és épített út híján nehezen boldogulna ezen a terepen. Az itteni dzsungel nem kevésbé sűrű, mint mondjuk az Amazonas menti erdőségek, azonban a talaj egészen más. A terület sajátosságai közé tartozik, hogy hatalmas sziklás részek szabdalják, azonban ez a virágokat és a fákat nem zavarja. Rengeteg olyan fa van, ami látszólag mintha a sziklából nőne ki, de hosszú gyökerei megtalálják az utat a talaj felé.
A park természetesen egy turistaattrakció, ennek megfelelően, aki kicsodálkozta magát a megannyi gyönyörű és egzotikus növényen, az veheti a bátorságot és felülhet az óriási hintára, aminek segítségével felülről is megtekintheti az elterülő erdőt. Akinek ez sok lenne annak pedig ott a lehetőség, hogy az igen népszerű – tériszonyosoknak nem ajánlott – üveg platformról tekintsen körbe, innen még éppen vethet egy búcsúpillantást Sanyára is.
Természetesen ahogyan régen, az esőerdő most is fontos része az emberek életének. Ez az élőkörnyezet szolgáltatja a ma használt gyógyszereink egy részét is. Az út végén mindenkinek lehetősége van például ganoderma-oldatot vásárolni, ami a helyi gombafajok egyvelegéből készül és már az ókori Kínában és Ázsiaszerte használták immunerősítőként vagy az inszomnia kezelésére és gyógyításra.
Ahol tenger van, szörfösök is vannak
Habár a sziget infrastruktúrája már régen kiépül, találni még eldugott helyeket. Ahol tenger van, ott szörfösök is vannak. Erről az életformáról számtalan könyv és film született már, nem véletlenül. Ez az a sport, amit leginkább a szabadsággal szoktak azonosítani, hiszen a szörfösök az év minden szakában keresik a legjobb hullámokat, nem meglepő hát, hogy Hajnanra is egyre többen érkeznek. A Wanningban található Riyue-öböl nem csak a kínai szörfválogatott gyakorló terepe, de nemzetközi szinten is a versenyek kiemelkedő helyszínének számít. Az itteni légkör meg is teremti ennek a lehetőségét.
A modernizálódás során Kína fejlődése mellett egy másik jelenség is megjelent, ez pedig az úgynevezett belső népvándorlás. Rengeteg fiatal indul el mind a mai napig a boldogulást keresve a nagyvárosok felé. Wanning sem volt kivétel ez alól, azonban a tendencia napjainkban megfordulni látszik. A falu elöljáróinak elmondása alapján, korábban tízből hét fiatal hagyta el a települést, mára azonban ezek a fiatalok visszatalálnak, hiszen a szörfös kultúra remek üzleti lehetőségeket is kínál. Szállások üzemeltetése, vendéglátóhelyek nyitása, idegenvezetés és még sorolhatnánk.
A koronavírus-járvány alatt nem volt lehetséges a nemzetközi mozgás, így akik hullámokon akartak lovagolni elindultak Hajnan irányába. Ennek az egyik következményeként kezdett el a falu gyors ütemben fejlődni, a helyi lakosság pedig új hivatást talált magának. Sokan azok közül, akik egykor elhagyták a települést, ma szörfoktatóként tevékenykednek, hiszen érdeklődő akad bőven.
Az ide érkezők napjai szabadon forgó gépezet módjára telnek. A falu nagy része még délben is alszik, kipihenve az előző éjszaka fáradalmait, a délután közeledtével azonban az élet is megindulni látszik. Szörfdeszkák a motorokon, szörfdeszkák az autók tetején, mindenki a legjobb hullámokat keresi. A szürkület beköszöntével a helyi vendéglátóhelyek is megtelnek, a többségében fiatalokból álló közösség a nap végét ezekben tölti el, egészen hajnalig, hogy másnap aztán kezdődhessen minden elölről. Az ittenieknek már csak arra kell ügyelnie, hogy az egyre nagyobb érdeklődést ki tudják szolgálni.
Egy kereskedőcsalád története
Liuke falu Boao szomszédságába található, de míg Boaon minden évben Ázsia legnagyobb pénzügyi fórumát tartják a modernizálodó világ kihívásainak megvitatására, addig Liuke megmaradt annak, ami. Egy csodálatos és gazdag történelmű falunak és a Cai család rezidenciájának. Itt élt ugyanis egykoron Cai Jiasen, aki tizenöt évesen elhagyta szülőfaluját, hogy a boldogulást keresve megtalálja sikereit a gumiüzlet, valamint a tengeri kereskedelem világába. A hajdanán fiatal fiú utazásai és üzleti során egész Ázsiát bebarangolta.
Az egyszerű falusi fiú negyven éves korára mesés vagyonra tett szert. Kereskedő flottája addigra már huszonöt hajóból állt, amelyekkel főleg Délkelet-Ázsia országai között szállította a legkülönfélébb termékeket.
Végül vissza is tért falujába, ahol elkezdte felépíteni a család rezidenciáját, ami a mai napig is áll. A történet úgy tartja, hogy Cai Jiasen visszatérve Indonéziából akkora vagyonnal rendelkezett, hogy egy egész hajót töltött meg csak az arany. A mintegy háromezer négyzetméteres kerttel körülvett ház része Kína történelmének és fejlődésének. A kert közepén egy nem túl magas, tömzsi fa áll, amit mindenhol piros, felirattal ellátott szalagok díszítenek. A különleges bánásmódnak megvan az oka, a fa szinte egyidős a faluval, a korát nagyjából 800 évre becsülik. Emellett persze található itt megannyi gyümölcsfa és magával ragadó a virágok garmadája is.
A kert másik ékköve az a téglaház, ahol annak idején Cai Jiasen és családja lakott. Az épület ma már többnyire múzeumként szolgál, ami bemutatja a család történetének legfontosabb eseményeit, ereklyéket, ékszereket és persze a családfát is. Aki azonban szerencsés, könnyen elcsíphet egy családtagot, hiszen a Cai-család negyedik generációja még mind a mai napig a kereskedelemben érdekelt és visszajár az épületbe, hogy megvitassák a legfontosabb kérdéseket.
Ami Cai Jiasent illeti, a vagyonos üzletember a ház elkészültével az ötvenes évei javarészét családja körében a rezidencián töltötte, hatalmas esküvőt rendezett fiának és élvezte unokái társaságát, ahogy az a családról készült képen is látszik. Azonban nem sokkal a kép elkészülte után ismét vitorlát bontott, haza azonban már sosem tért. Kilencven évesen, 1971-ben lelt örök nyugalomra Indonéziában.
Hajnan megannyi csodájának felfedezéséhez egy élet is kevés lenne, azonban ahhoz, hogy valakit megcsapjon ennek a szigetnek az atmoszférája, beleszeressen a tájba, beleszeressen az időjárásba és az örökké ragyogó partokba, már egy hét is bőségesen elég. A helyiek pedig bárkit tárt karokkal fogadnak, aki meg akarja ismerni életüket, történelmüket és kultúrájukat, így ha nincs is az embernek egy egész élete felfedezni a szigetet, néhány hete azért akadhat évről-évre, hogy megcsodálja ezt a helyet újra és újra, hiszen aki egyszer idetévedt, garantálhatóan vissza is akar majd térni.
