Európa egyik legszebb látványossága közelebb van, mint gondolná

A tó- és vízesésrendszer egy völgyben található, erdős hegyek gyűrűjében. Ez a legnagyobb, legrégebbi és leglátogatottabb – régen jugoszláv, ma – horvát nemzeti park. Első megalapítása 1979-ben, a második 2000-ben történt. A világörökség része, azonosítója 98.

A Plitvice nevet Dominik Vukasović otocsáni plébános egy 1777-ben származó írásos dokumentumban említi először. A név a „pličina” vagy a „plitvak” (sekély) szóból származtatható. A folyamatosan vándorló-hullámzó víz az elmúlt évszázadokban mészkövet rakott le, és így sekély medencék keletkeztek a terepen. Az egyik közeli falu ugyancsak a tavak horvát nevét (Plitvička Jezera) viseli.

A tavak Karlováctól (Károlyváros) hetvenöt kilométerre, szinte szó szerint a Dinári-hegység kellős közepén fekszenek. A Mala Kapela (Kis Kápolna) és a Plješivica hegyvonulatainak találkozásánál több, kisebb-nagyobb folyócska és ér fut össze, amelyek délről északi irányba robogva egységes tórendszert hoztak létre az idők folyamán. A térség tizenhat nagyobb és két kisebb, lépcsőzetesen elhelyezkedő tórendszerét kilencvenkét vízesés köti össze. A vízfelszín összességében meghaladja a két négyzetkilométert.

A térségben az átlagos évi csapadékmennyiség 1500 milliméter. A legtöbb csapadék általában tavasszal és ősszel esik. Az átlagos relatív páratartalom 81,8 százalék – viszont ezen a sok víz miatt nincs is nagyon mit csodálkozni. Januárban 2,2 míg nyáron 17,4 fok az átlaghőmérséklet. A hó régebben novembertől márciusig esett, de ma már ez az idő csöppet rövidült. A tavak általában decemberben és januárban fagynak be, de rámenni akkor sem lenne tanácsos a jégre, ha ezt amúgy megengedné a nemzeti park szabályzata.

A víz hőmérséklete a forrásoknál általában 10 Celsius-fok alatt van, míg a folyókban és tavakban 20 Celsius-fokra emelkedhet. Ez ugyanakkor csak az átlag, hiszen a meleg és a hideg víz függőleges rétegződése is érdekes. Például 1954. július 7-én a Kozjak-tóban négy méteren 18,9 fokot mértek, míg húsz méteren ötöt – aztán majdnem a tó fenekén éppen csak hidegebbet, 4,1 fokot. Ez a tó amúgy negyvenhat méterre nyúlik le a sziklákba, azaz hiába hívogató, egyáltalán nem veszélytelen. Igaz, fürdeni nem lehet benne.

A nemzeti park területe eléri a kétszáz négyzetkilométert, azaz a húszezer hektárt amelyből 13 320-at borít erdő. A hegyek átlagos magassága hatszáz méter körül mozog. A vidék legmagasabb pontja az 1279 méteres Seliški vrh.

A Felső-tavak geológiai anyaga többnyire dolomit, míg az alsóké mészkő. A hegységben harminc nagyobb és több tucat, egészen apró barlang és üreg is található. Az egyik tavat a másiktól elválasztó tufagátak a vízből lerakódott mészkőből állnak. Ezek szerkezete persze nem túl acélos, így tökéletesen érthető, ha a látogatóknak tilos azokra kimenniük.

Természetesen a vidéken nemcsak a tavak, hanem a természet egyéb csodái is rengeteg látnivalót és élményt ígérnek. A hegyekben például remek kirándulásokat lehet tenni.

A vízbőség nélkül nem lennének tavak, vízesések vagy buja növényzet. A folyamatos locsogás-csobogás önmagában is elandalítja az embert, s mindez a látvánnyal kiegészülve egyenesen fenséges hatást gyakorol az elmére.

Az egész olyan, mintha valami mesebeli országban járna-kelne az ember.

Az ötletesen kialakított sétautak révén a látogató úgy érezheti, részévé válik a csodának.