Fegyverparádé amerikai módra

Magyar gyártású Schwarzlose géppuska a termékkínálatban. Némi keresés után megtaláltuk benne a magyar átvevőt, azaz az úgynevezett koronás beütőt is. Az eladó nem tudta, miként került ez a konkrét darab egy másik kontinensre. Azt azonban elmesélte, hogy az amerikai katonák gyakorlatilag fillérekért küldhettek haza bármit. S ahogy tudható, rengetegen éltek is a lehetőséggel...

Korabeli hírességek. A hölgyek sok esetben úgynevezett pin-up girl formában, a bombázók oldalára festve köszönnek vissza ránk a hajdani fotókról.

Egy másik hazai ritkaság Amerikából: bőr szemellenzős magyar katonasapka. A határvadászok használták, s ahogy megtudtuk, nem sok maradt belőle. Természetesen az ára is ennek megfelelően alakult...

Utángyártott második világháborús fegyverek. Mivel az eredetiek roppant drágák, így egész gyáripar telepedett-repült rá a replikák előállítására. Mivel ugye Amerikában vagyunk, a képen látható eszközök is egytől egyig élesek. Amúgy az egész börzén nem akadt egyetlen hatástalan fegyver sem – olyannyira, hogy az ez irányú kérdéseink nyomán úgy néztek ránk, mintha a Holdról jöttünk volna. A belevalót pedig úgy árusítják és veszik, mintha nem lenne holnap...

Magyar tiszti arany vitézségi érem. A háború során mindössze huszonegy (más adatok szerint huszonkét) példányban adományozták. Annyira ritka, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében sem szerepel.

Ezért idehaza minimum a TEK jönne ki a hobbistáért, s az érintett akkor is főhelyet kapna az esti híradóban, ha amúgy minden tárgya az utolsó szálig hatástalan. Az amerikaiak viszont úgy vannak vele, ha valaki erre gerjed, miért ne sétálhatna ki a főbejáraton egy raklapra való, óriási lőszerrel?

Egy forgótáras csoda a sok közül. Akad belőle sok (sőt, rengeteg), ha pedig az ember drágállja, bátran alkudozhat. Amúgy fényképezni a börzén csak akkor lehet, ha az ember előtte erre jóváhagyást kér és kap az árustól. Ám utána is ügyelni kell, hogy maga az eladó még véletlenül se kerüljön a képre. Bármit megfogni pedig csak ismételt engedély nyomában lehet.

Louisville-ben (elméletileg) mindenféle gyűjtő megtalálhatja a maga csemegéit. A korszakhatár a polgárháborúban indul, és nagyjából az öbölháború idején záródik. A vietnami veteránoknak külön standjuk van, ahol az idősödő bajtársak békés egyetértésben tudják föleleveníteni a harcos időket.

Ez a távcsövet 1950-től készítette a Magyar Optikai Művek. Kár, hogy az optika nem tudja elmesélni, miként került át a túlpartra...

Osztrák–magyar repülőjelvények – elvileg ezt már IV. Károly idején gyártották és a rádiós lövészek kapták dicső tetteikért cserébe.

Ugyancsak két hazai vonatkozású jelvény. Az online elért szakértő a neki eljuttatott, részletes fotók ellenére sem tudta biztonsággal eldönteni, eredeti vagy hamis darabbal állunk szemben.

Szintén zenész – azaz éles, sőt, papír is akadt hozzá, amely szerint lőni lehet vele. A csarnokba a látogatók amúgy önbevallás alapján nem vihetnek be lőfegyvert. A biztonsági intézkedés pedig abból áll, hogy a bejárat mellett a polgár előveszi a farzsebéből a saját példányát, azt átadja egy őrnek, aki ellenőrzi a töltetlenséget, majd egy rikító színű gyorskötözőt húz át a csövön és a závárzaton – s ezt követően visszaadja azt a tulajnak. Helyben hangsúlyozták, a vásárok több évtizedes történetében még soha nem fordult elő rendbontás, pláne egyéb szörnyűség. Paradoxon, de odabent amúgy kevéssé tarthat az ember lánya-fia-gyermeke attól, hogy baj éri, mint – mondjuk – egy helyi nagyáruház parkolójában...

Repülőgépmodellek. Az eladó tájékoztatása szerint egyik sem holmi gyermekjáték, hanem az oktatás során alkalmazott eszköz. Az árus nem írt ki árat, de viccesen azt mondta, ezek olcsóbbak, mint bármilyen, tetszőleges sarokház a belvárosban. Mármint Louisville-ben és nem Budapesten...

Egy úgynevezett 125 centiméteres stereo optikai távmérő. Az eszközt a légvédelmi tüzérség vetette be. Ha nem lenne durván ötven kilogramm, és a szállítás sem rúgna több ezer dollárra, akár haza is lehetne hozni. Igaz, a reptéri biztonsági ellenőrzésen már nehezen tudná bárki el- és kimagyarázni, hogy nem egy páncéltörő vagy légvédelmi elhárító rakétát akar a friss tulajdonos Magyarországra csempészni...

Horthy-kori kitüntetés. Rangos volt – s ma is sokat ér. Általában elmondható, a magyar tárgyak nem túlzottan népszerűek, de ezt kivételesen csekély alkudozás után valaki kifizette és hazavitte.

Reggeli forgatag szombaton. A csarnok óriási, és rögvest három van belőle egymás mellett. A jobb szélsőben a Show of Show, középen egy úgynevezett flea market, míg a bal oldalon pedig a National Gun Day zajlik. Bizarr látvány, ahogy a fegyverrel és lőszerrel gazdagon megrakott golfkocsikat húzogató gyűjtők olykor-olykor befordulnak a középső csarnokba, ahol vesznek pár csillámpónit vagy valami egyéb színes-szagos csecsebecsét az unokáiknak-gyermekeiknek.

Első világháborús sisakok. Nem vagyunk szakértők, így ennek híján képtelenség eldönteni, mennyire eredetiek vagy modern kori másolatok, replikák. Kézben tartva amúgy egyik sem hatott száz-százhúsz évesnek – de ettől függetlenül bármi előfordulhat...

Második világháborús BC–348-as rádióvevő. Alapvetően a bombázókon alkalmazták. A nagy és fényes gombja nem eredeti, hanem utólag került rá.

Vegye-vigye – ha van pénze. De ha csak beszélgetni óhajt az árussal, az is könnyedén megoldható. Minden tárgynak saját sztorija van, s a pisztolyokat pont úgy dédelgetik a helyiek, mint – mondjuk – mi a felmenőinktől ránk maradt, megsárgult fényrajzokat.

Második világháborús német páncéltörő rakéta. Ez kivételesen nem éles, cserébe jó nehéz. És nem is olcsó – ennek ellenére sokan megnézték, és elgondolkodtak a beszerzésén.

A Magyar Népköztársaság Zászlórendje. Volt belőle rubintokkal és gyémántokkal ékesített verzió is. Számos hazai gyűjtő szerint az egyik legszebb, legigényesebben kivitelezett szocialista kitüntetésünk volt.