Képírás
Kölcsön Enigma a honvédségtől

A Magyar Honvédség Kiber Képzési Központja rendelkezik egy teljességgel egyedi Enigmával. Ez annyit tesz, hogy az adott szerkezetet még valamikor a második világháború idején úgy alakították át, hogy csakis egy másik, hasonlóan átszabott titkosítóval volt képes együtt dolgozni. A hazai titkosítástörténet e kurrens darabja ma is üzemképes.

Az Enigma lelke. Igaz, önmagában egy tárcsa csupán egy egyszerű helyettesítő rejtjelet állít elő: egy adott betűt kicserél egy másikra. Az Enigma összetettségét és kriptográfiai nehézségét a több tárcsa egyidejű használata, valamint az egyes tárcsák egymáshoz képest eltérő elfordítása adta. A lehetőségek száma - ha nem is végtelen, de a kiviteltől és a tárcsák számától függően akár százötven billió is lehet.

A rejtjel biztonságában döntő fontosságú volt a használt tárcsák számának és azok belső huzalozásának titokban tartása. A német U-boot-okon, azaz tengeralattjárókon használt négytárcsás berendezéseket rendszeresítettek. Úgy tudni, 2006-ig három olyan rádióüzenet volt, amit nem sikerült megfejteni - ekkor azonban kettőt feltörtek. Feltörője a számításokhoz több ezer, az internettel összekapcsolt számítógépet használt. A harmadik üzenetet csak mintegy hét évvel később, 2013. január 14-én olvashatták el.

A berendezés elektro-mechanikus, s működéséhez - azaz az izzók világításához - 4,5 Voltos feszültség szükséges. A lenyomott betűhöz tartozó jel alatt az izzó felvillant, majd azt egy papírra írta ki a kezelő.

A Kibervédelemtől kölcsönkapott Enigmát kedden láthatta legutóbb a nagyközönség a BGSZC Mechatronikai Technikum gólya-napján. A háttérben a HA5KDR BFRK egyik tagja, HA5CLF István tart előadást. Az előtérben az Enigma mellett egy második világháborús, magyar gyártású ügynöki rádió szemlélhető.