Képírás

Az erdő egy olyan üzem, ahol nem csak a jelenre, hanem mindannyiunk jövőjére gondolnak

Az 1969-ben alapított Pilisi Parkerdő Zrt. hazánk egyetlen parkerdő gazdasága. Az állami tulajdonú vállalat hatszázötven négyzetkilométernyi területet kezel – összehasonlításul érdemes megjegyezni, Budapest ötszázhuszonöt négyzetkilométeren fekszik. Első igazgatója Madas László volt, aki 1983-ig töltötte be a posztot, de 1977-től 1981-ig itt dolgozott főépítészként Makovecz Imre is.

A zrt. valamennyi részlegénél tervszerű erdő felújítás és telepítés folyik. Ez a munka a külső szemlélő számára néha „szörnyűnek” tűnhet, ám nem szabad elfelejteni, az erdő gyakorlatilag egy olyan üzem, ahol nem csak a jelenre, hanem a jövőre – valójában mindannyiunk jövőjére – gondolnak. Egy adott rengeteg egy ember életében ugyanis soha nem marad egyforma – ennek oka pedig nem csak a természet változékonysága, hanem az is, hogy a szakemberek itt nem öt-tíz-tizenöt, hanem minimum nyolcvan, de sokkal inkább száz-százhúsz években gondolkodnak. Azaz a „jelen vágásait” olyan mérnökök tervezték meg, akik már évtizedek óta nincsenek közöttünk – s ugyan ez okból a ma erdészei sem fogják megélni azt, amikor távoli utódaik nekiállnak a tölgyek és bükkök, fenyők és kőrisek kitermelésének.

A társaság kezelésében levő erdőkben a rendszerváltás időszakában mintegy tízmillió látogatást regisztráltak, ám e mutató az elmúlt három évtizedben csaknem megduplázódott. A legtöbb kiránduló természetesen gyalog érkezik, de egyre jobban nő az erdei kerékpározás, a lovaglás és a siklóernyőzés aránya is. A legnagyobb, egybefüggő erdőállomány a Dunazug-hegységben található, melynek legmagasabb pontja a 756 méter magas Pilis-tető. A parkerdőben jelentős infrastruktúra szolgálja a pihenni vágyókat. Az ezer kilométernyi jelzett ösvény, hétszáz kilométer séta- és csaknem százhúsz kilométer kerékpárút mellett több száz erdei pihenőhely, erdei játszóterek, továbbá hat kilátó is fellelhető a gondozott részeken.

#1
MH/ Katona László
#1

#2
MH/ Katona László
#2

#3
MH/ Katona László
#3

#4
MH/ Katona László
#4

#5
MH/ Katona László
#5

#7
MH/ Katona László
#6

#8
MH/ Katona László
#7

#9
MH/ Katona László
#8

#10
MH/ Katona László
#9

#11
MH/ Katona László
#10

#12
MH/ Katona László
#11

#15
MH/ Katona László
#12

#16
MH/ Katona László
#13

#17
MH/ Katona László
#14

#18
MH/ Katona László
#15

#19
MH/ Katona László
#16

#20
MH/ Katona László
#17

#21
MH/ Katona László
#18

#13
MH/ Katona László
#19

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom