Képírás

Hagyományos fáklyás emlékmenet

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából

A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak.

A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást négy korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek. A menet résztvevői közül többen nemzeti színű, lyukas, valamint székely zászlókat lengettek.

A fáklyás felvonulás és a Bem téri megemlékezés társrendezője a Rákóczi Szövetség volt.

A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak.
Fotó: MH/Purger Tamás
#1

#2

#3

#4

#5

A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak. A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást négy korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek. A menet résztvevői közül többen nemzeti színű, lyukas, valamint székely zászlókat lengettek.
Fotó: MH/Purger Tamás
#6

A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak.
Fotó: MH/Purger Tamás
#7

#8

#9

#10

#11

#12

#13

#14

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom