Honvédelem
Fontos a hazai pilótaképzés
Vargha Tamás szerint fontos, hogy ne csak külföldi országokra támaszkodjunk

Vargha Tamás hangsúlyozta, hogy „Börgönd mindig is az egyik bástyája volt a hazai pilótaképzésnek”, ugyanakkor eddig hiányzott az országos szervezettség, ezt a hiányt orvosolja az újonnan indult pilótaprogram, amely az ország több pontján elérhető. Jelezte, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részvételével, szolnoki bázissal folyik a magyar repülőpilóta-képzés.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy „ha a gyerekekkel nem szerettetjük meg a repülést, akkor később nagyon nehéz”. Igyekeznek kiképezni azokat, akiket sikerül bevonzani, mert Magyarországnak már vannak ehhez saját kiképző gépei – fűzte hozzá.