Honvédelem

Már az ezredik szerződéses területvédelmi tartalékos is bevonult

A két hónapja indított Szeretem, Megvédem! elnevezésű kampány hatására sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek

Szeptember 3-án, kedden átléptük az ezer szerződést kötött területvédelmi katona létszámot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség YouTube-on közzétett videójában.

Már az ezredik szerződéses területvédelmi tartalékos is bevonult
Tartalékos katonák a fegyver szét- és összeszerelését gyakorolják a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampánya keretében jelentkezők kiképzésén a sántosi lőtéren 2024. augusztus 22-én. A Somogy vármegyei Sántoson részesülnek lőkiképzésben azok a Dunántúlról érkezők, akik területvédelmi tartalékos katonai szolgálatot vállalva júliustól vesznek részt egy öthetes felkészítésen
Fotó: MTI/Kácsúr Tamás

A miniszter kiemelte: az önkéntes szervezésű haderő felállítása óta ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még nem jelentkezett a Magyar Honvédségbe.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megköszönte azoknak, akik már szerződést kötöttek, majd hozzátette, hogy várnak mindenkit, aki a Magyar Honvédségben önkéntes területvédelmi tartalékosként szeretné szolgálni a hazáját. „A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” - hangsúlyozta a tárcavezető.

Kapcsolódó írásaink