Honvédelem

A kormány folyamatosan erősíti az ország védelmi iparát

A nemzetközi szintű feszültségek felértékelték a nemzetbiztonsági szempontokat

A kormánynak költségvetési oldalon is fontos az ország védelme, ezért elkötelezett a védelmi kiadások emelése iránt a NATO elvárásainak megfelelő mértékben – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének konferenciáján.

A kormány folyamatosan erősíti az ország védelmi iparát
Szőcs Gábor, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára
Fotó: Facebook/Pénzügyminisztérium

Szőcs Gábor szerint az európai országoknak nehéz körülmények közepette kell a biztonságukról gondoskodniuk, hiszen a digitális átállás, valamint a klímacélok teljesítése egyaránt jelentős összegeket köt le a beruházásaikból, és az idősödő népesség miatt az egészségügyi ráfordításokat is emelni kell a nyugati társadalmakban. Brüsszel eközben a tagállami költségvetések egyensúlya érdekében szigorú fiskális fegyelmet vár el a kormányoktól, amelyeknek nem csupán a gazdasági növekedés mértékét, hanem annak fenntarthatóságát is szem előtt kell tartaniuk.

Hozzátette, hogy az évtized elején a magyar védelmi kiadás még alacsonyabb volt az EU átlagánál, de a legtöbb uniós tagállam is elmaradt a NATO-elvárásnak megfelelő, a GDP legalább két százalékát elérő szinttől. Az ukrajnai háború hatására a geopolitikai kockázatok jelentősen nőttek, a konfliktus fenyegeti a kontinens békéjét és stabilitását, és főképp az Ukrajnához közeli térségekre hat jobban. Az Egyesült Államok eközben nagyobb erőfeszítéseket vár el a NATO-tagállamoktól, Európának tehát egy sor új biztonsági kihívásra kell választ találnia.

A nemzetközi szintű feszültségek felértékelték a nemzetbiztonsági szempontokat – összegezte a helyettes államtitkár az elmúlt évek eseményeit, megjegyezve, hogy belföldön 2022-ben jelentősen, az előző évhez viszonyítva 0,6 százalékponttal nőttek a védelmi kiadások, Magyarország ezzel az EU-tagállamok rangsorában az átlag alatt teljesítők közül a rangsor első negyedébe került.

A védelmi megrendeléseknek köszönhetően a korszerű katonai eszközpark szinte napról napra gyarapodik, az eszközök nagyobb része még csak ezután érkezik majd meg a honvédséghez. A globális feszültségek felértékelték a fegyveripart és fegyverkereskedelmet, így a kormány beruházások sorával a magyar védelmi ipar gyártási és kiviteli képességeit is jelentősen növelte. A védelmi kapacitások erősítésére a továbbiakban is szükség lesz, az ehhez szükséges finanszírozás és erőforrás Magyarország rendelkezésére áll – mondta Szőcs Gábor.

Kapcsolódó írásaink