Ahol nem csak a víz gyógyít
Hungarikum Liget
Népfőiskola Alapítvány tulajdonosa, kuratóriuma, igazgatója

A Lakitelek Alapítványt Lezsák Sándor és felesége alapította 1991-ben, az egykori szőlészeti és borászati kutatóintézet lakiteleki telepén, amely mára huszonhat hektáros Hungarikum Ligetté bővült. A kuratórium 1999-ben a tulajdonjogot átadta a Szeged-Csanádi Egyházmegyének azzal a kitétellel, hogy a Népfőiskola Alapítvány ötven esztendeig marad a vagyon kezelője és üzemeltetője.
Értékfeltáró Kollégium

A külhoni magyar értéktár bővítését segíti a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja. Ennek keretében szerveztük meg a Garam mente Kollégiumot. Szakmai vezetője Dániel Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság elnöke, technikai szervezői a Népfőiskola részéről Szabó Mátyás és Herbert Áron voltak. A két alkalommal, 2016 nyarán és őszén szervezett egy-egy hetes helyszíni kutatómunka feldolgozását tartalmazza a megjelent Garam mente Kollégium című kötet. Az értékfeltáró munkában hét egyetem, főiskola és három középiskola hallgatói, tanulói, tanárai és civil szervezet képviselői vettek részt. Ők szervezték 2017 áprilisában a Garam mente konferenciát, ahol bemutatták a felvidéki magyarlakta települések általuk összegyűjtött értékeit. Ezzel a munkával járultak hozzá a külhoni értéktár bővítéséhez.
Bibliaház

A Bibliaházban minden látogatónak lehetőséget biztosítunk arra, hogy kézírással lemásoljon egy – az éppen soron következő – mondatot a Szentírásból, amit egy könyvjelzőn ajándékba megkap.
Csoportok bejelentkezése: Kis Mártánál
Elérhetőség: [email protected]
Nemzeti Művelődési Intézet

Értékközösségek
A Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt feladatának tekinti Magyarország kulturális sokszínűségének, gazdag hagyományainak minél szélesebb körben történő megismertetését, értékeink tudatosítását és közvetítését a jövő generációi felé.
Az évezredek során felhalmozott tapasztalatok, értékek a jelen kor embere számára is példaértékűek. Ezért mindannyiunk számára fontos feladat, kultúránk megőrzése, hagyományainak bemutatása, nemzeti azonosságunk közös megélése. Hisszük és valljuk, hogy legyen az bármily kicsi vagy távoli község a Kárpát-medencében, nincs egyetlen értéktelen település sem, hiszen mindenhol van valamilyen egyedi sajátosság, örökség vagy helyi közösség, amely színesebbé teszi egy-egy megye, értékgyűjteményét.
A helyi és megyei értékfeltáró munka során kiemelt szerepet kapnak a hagyományaikat ismerő és tisztelő közösségek. A Nemzeti Művelődési Intézet szakmai tevékenységének egyik pillére az értékfeltárás és értékmegőrzés, az erre irányuló mintaprogramok és képzések indítása, a megyei és települési értéktárak módszertani támogatása. A közművelődési feladatellátás országos módszertani intézménye alapvető szerepet tölt be a települési és megyei értéktár bizottságok munkájában, valamint a hungarikum törvény végrehajtásában.
A Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója: Závogyán Magdolna
Elérhetőség: [email protected]
Mindszenty Társaság

Mindszenty Emlékéremmel kitüntetettek névsora (2017–2021)
2017: P. Balás Béla püspök atya; Kipke Tamás író, újságíró; Süveges Gergő újságíró; Szalai Katalin, a Kairosz Kiadó cégvezetője; Bíró László tábori püspök atya; Regnum Marianum katolikus közösség; Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola.
2018: Márfi Gyula veszprémi érsek; Babusa János szobrászművész; Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola.
2019: Farkas István piarista szerzetes, tanár; Kisléghi Nagy Ádám festőművész; Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola; Majnek Antal OFM, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke; Kerényi Lajos piarista szerzetes; Hollai Ferenc, a Katolikus Iparosok Országos Egyesülete (KIOE) titkára; Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Katolikus Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium; Mindszenty High School (Koror, Palaui Köztársaság).
2020: Pákh Tibor jogász, műszaki fordító, politikai fogoly, kommunizmusellenes aktivista. 2021: Tarjányi Béla professzor; Lantos Györgyi és Máté István szobrászművész házaspár.
A Mindszenty Társaság titkára: Bágya Rita
Elérhetőség: [email protected]
Retörki

Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban
A rutinos olvasó némi óvatossággal vesz kézbe szervezettörténettel foglalkozó kötetet, mert – sokszor joggal – tart attól, hogy száraz, mérsékelten unalmas munkával lesz dolga. Riba András László könyvével kapcsolatban azonban nem kell emiatt aggódni. A kötet ugyan a pártállam 1987–1989 közötti politikai döntéshozatalának intézményi és szervezeti hátterét vizsgálja, mégis sokkal több puszta szervezettörténetnél. Köszönhető ez újszerű megközelítésmódjának:
a hatalom alakulásának elemzésekor azokra a jelenségekre és körülményekre összpontosít, amelyek eddig nem töltöttek be kellően hangsúlyos szerepet a pártállam megszűnését feldolgozó munkákban. Emellett a szerző fontos párhuzamokra is rámutat, ezzel tágabb történeti kontextusba is helyezve narrációját: a kései állampárt döntés-előkészítő, döntéshozatali tevékenységében azonosítja az 1945 utáni politikai-hatalmi, uralmi válságok vagy rendszerkorrekciós kísérletek azon legfontosabb elemeit, amelyek az 1980-as évek végén is mintául szolgálhattak. Mindezzel pedig számos új felismeréshez segíti hozzá az olvasót a hatalomgyakorlás megváltozó jellegével kapcsolatban. A kötet megvásárolható az Olvasni Menő oldalán (Olvasnimeno.hu) és a nagyobb könyvesboltokban.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum ügyvezető igazgatója: Nyári Gábor történész
Elérhetőség: [email protected]
Nemzeti panteon

Dr. Béres József 1920–2006
Béres-csepp megalkotója.
Széchenyi-díjas kutató
Készítette: Lantos Györgyi és Máté István
Kertészet

Az 5500 négyzetméter alapterületű, modern technológiával ellátott, termálvízzel fűtött üvegházban öko minőségben zöldségek és dísznövények termesztése történik 2018 óta. A megtermelt zöldségek egy részét a Tisza vendéglő konyhájában használják fel, más részét pedig zöldségfeldolgozó üzemünk tartósítja befőzéssel, savanyítással, illetve fagyasztással. Dísznövényeink a Hungarikum Liget területén is megtalálhatók. A zöldségek és virágok fennmaradó részét pedig helyben, illetve a környékbeli piacokon értékesítjük.
Zöldségfeldolgozó

Amit készítünk, és megvásárolható:
Lekvárok, dzsemek: cseresznye-meggy, körte, körte-alma, málna, meggy, őszibarack, sárgabarack, szamóca, szamóca-meggy, szilva.
Befőttek: birsalma, cseresznye, meggy, őszibarack, szilva.
Szörpök: bodzavirág, bodzavirág mentával, bodzavirág-akácvirág, citromfű, hársfavirág, levendula, meggy, menta, szamóca, szamóca-bodza.
Rostos levek: almalé, cékla-almalé, cékla-alma-répalé, céklalé,
körtelé, meggylé, narancslé, őszibaracklé, paradicsomlé, sárgabaracklé, sárgarépa-almalé, szamócalé, szilvalé.
Krémek, pürék: babos zakuszka, lecsó, padlizsánkrém, paprikakrém (csemege, erős), paradicsompüré, zakuszka.
Aszalványok: meggy, szilva.
Savanyúságok: almapaprika, cékla, csemege uborka, erős hegyes paprika, kovászos uborka, paprika, uborka, vegyes.
Elérhetőség: [email protected]
Gabriella Gyógyfürdő

A Gabriella Gyógy- és Strandfürdő 2021 májusában nyitotta meg kapuit. A fürdőben családi élménymedence, pancsoló és gyerekmedence, hideg és meleg vizes ülőmedence, úszómedencék, gyógyvizes ülőmedencék, többcsúszdás gyermekmedence, tágas vizes játszótér, Kneipp-taposó található. A télen is használható, 38 °C hőfokú, száz négyzetméteres Barlangmedence kupola alakú borítást kapott, melyben az adott évszaknak megfelelő csillagképek láthatók vetítő segítségével az év minden szakában. A gyógymedencék töltővizét a Népfőiskola Alapítvány saját kútja adja, amelynek nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvize bizonyítottan kedvező hatással bír kopásos ízületi bántalmak esetén. A fedett részben található a wellness-részleg, amelyben gőzkamra, infrakabin, aroma- és finn szauna, tepidárium, élményzuhany /merülőmedence és tágas szaunapihenő várja a vendégeket. A Gyógyfürdő új szolgáltatása a szaunaszeánsz, amelyet kiváló szaunamester vezényel a hét minden napján 17.00 órától, valamint már a gyógypedikűr szolgáltatás is igénybe vehető.
A Gabriella Gyógyfürdő októbertől májusig téli nyitvatartás szerint: 10.00 és 19.00 között szeretettel várja a vendégeit.
Padok

Az Antológia Kiadó padja
„Nincs idő tévutakra!”
Hungarikum Pedagógus Műhely
Kárpát-medencei Hungarikum Pedagógus Műhely alakult Lakiteleken
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 2021 őszén pályázatot hirdetett alapfokú és középfokú oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok számára a Hungarikum Pedagógus Műhely munkájához való csatlakozásra. A szakmai program előzménye, hogy több olyan iskolai közösség is volt már, ahol a települési értéktár létrehozása után az értékekről szóló ismeretek valamilyen formában megjelentek az oktatásban.
A felhívásra 28 pedagógus közösség küldte el pályázatát, ismertetve a saját iskolájukban alkalmazott módszereket, valamint határon túli oktatási intézmények is jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a Műhely munkájához. A Hungarikum Pedagógus Műhely alakuló ülését 2022. január 21-én tartották Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.
A rendezvényen Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja köszöntötte a megjelenteket, majd kiemelte: a Hungarikum Mozgalom egyik sikere abban rejlik, hogy közösségteremtő ereje van. Ezért is fontos, hogy a pedagógusok közössége ilyen formában is csatlakozik az értékteremtő, értékfeltáró munkához. Az alakuló ülésen az alapítók meghatározták a Műhely legfontosabb célkitűzéseit. Ezek közé tartozik, hogy összegyűjtsék azokat
a „jó gyakorlatokat”, amelyek bemutatják, hogyan lehet a települési értéktárak tartalmát megjeleníteni az oktatásban, valamint felkeresik azokat a pedagógusokat, akik valamilyen módszertani elképzelés alapján mindezt már megvalósították.
A Műhely tagjai megállapodtak abban is, hogy a következő időszakban – két alkalommal – egész napos szakmai program keretében újra találkoznak, és folytatják a megkezdett munkát.
A Hungarikum Pedagógus Műhely vezetője: Horváth Zsolt
Elérhetősége: [email protected]
Kácsor-tanya

A Kácsor-tanyán két kiállítás tekinthető meg. A Botz Terem Felsőalpár avarkori régészeti leleteinek kiállítótere, itt kerül bemutatásra Lakitelek és a Népfőiskola, valamint a lakiteleki sátor története is. A Pálinka Zug a hungarikummá vált pálinka előállítását hivatott bemutatni a régi idők módszereitől indulva napjaink korszerű technológiájáig. A tiltott pálinkafőző eszközöket bemutató tárlat és a helytörténeti kiállítás tárgyi eszközei mellett interaktív felületekkel is várja a látogatókat.
Nyitva: a hét minden napján 14.00 és 15.00 óra között.
Bethlen Gábor Alapítvány
A Bethlen Gábor-díjasok névsora (1994–2001)
1994: Gazda József író, néprajzkutató (Kovászna, Székelyföld); Kató Béla református lelkész (Illyefalva, Székelyföld); Koncsol László író, irodalomtörténész, kritikus (Pozsony); Sulyok Vince költő, műfordító (Oslo).
1995: Kiss Ferenc irodalomtörténész, kritikus (Budapest); Lászlóffy Aladár erdélyi költő (Kolozsvár); Prof. Dr. Christoph Pan dél-tiroli jogász-politológus (Bolzano).
1996: Erdélyi Zsuzsanna folklorista (Budapest); Markó Béla költő, az RMDSZ elnöke, (Marosvásárhely); Szépfalusi István és Szépfalusiné Wanner Márta lelkész, műfordító (Bécs).
1997: Fülöp G. Dénes és Fülöpné Suba Ilona református lelkész házaspár (Marosvásárhely); Szervátiusz Tibor szobrász (Kolozsvár-Budapest); Vojtech Kondrót szlovák költő, műfordító (Pozsony).
1998: Czine Mihály irodalomtörténész (Budapest); Krzysztof Czyżewski lengyel kisebbségi-szociológus (Krakkó); Gombos Gyula író (Egyesült Államok–Budapest).
1999: Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök.
2000: Benkő Samu történész (Kolozsvár); Herczegh Géza jogtudós (Pécs–Hága); Sava Babič szerb tudós, műfordító (Belgrád); valamint megosztva Kovács Andor közgazdász (Bázel, Svájc) és Szőllőssy Árpád közgazdász (Bázel, Svájc).
2001: Kanyar József népművelő (Kaposvár); Lezsák Sándor pedagógus, költő (Lakitelek); Vári Fábián László költő (Mezővári, Kárpátalja). (Folytatjuk…)
A Bethlen Gábor Alapítvány titkára: Házi Balázs
Elérhetőség: [email protected]
Meghívó
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját, ismerőseit A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából az idei esztendőben 21. alkalommal átadásra kerülő
Parma fidei – Hit pajzsa díjkiosztó ünnepségre február 26-án, szombaton, 11.00 órakor a Jezsuita Rend Párbeszéd Háza dísztermében (Bp. VIII. ker., Horánszky u. 20.).
A 2022. év kitüntetettjei:
Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott püspöke és Kontra Éva, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója, az időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon egykori intézményvezetője.
Ünnepi beszédet mond: Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke
Laudál: Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára és P. Sajgó Szabolcs, SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója,
a Hit Pajzsa-díj kurátora
Közreműködik: La mia Fonte énekkar, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – Közösségek Szentségimádására alakult.
A díj alapítói: † Gyurkovics Tibor író és Horváth Béla volt országgyűlési képviselő
A rendezvényen maszk használata kötelező.
Az esemény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
Kollégium
A Kincsem Kollégium 2022-es évadnyitó hétvégéje a kultúra jegyében telt
A lovas kultúráról, a magyar lovagló művészetről Dallos Gyula örökös magyar bajnok, miniszteri biztos és Pénzes Gábor főhadnagy, a Honvéd Huszár Díszalegység kiképző parancsnoka tartott magas szakmai színvonalú előadást. A magyar kultúra napján a hallgatók részt vettek a Hungarikum Kiállítóház megnyitóján, ahol megtekintették a tárlatot, amely a tudomány világába kalauzolta el a megjelenteket. Ezen a hétvégén újították meg a Népfőiskola Alapítvány és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködési megállapodását is. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének a személye a garancia a sikeres együttműködésre a szervezetek között.
Az OPSZ elnöke felvázolta a harmincéves polgárőrség társadalmi szerepvállalását, helyzetét. A Kincsem Kollégium résztvevői a Kárpát-medence különböző tájairól érkeztek, és páratlan élménnyel gazdagodtak a Népfőiskola Alapítvány jóvoltából.
Borkatedrális

A Kárpát-medence magyar boraival
Aki ellátogat Lakitelekre a Hungarikum Liget borkatedrálisába, az megismerheti a Kárpát-medence magyar szőlőtermő helyeit, adottságaikat, és meg is kóstolhatja kiváló boraikat.
A Magyar Borok Katedrálisának pinceágai otthont adnak egy-egy magyarországi borrégióból és a határon túlról, a történelmi Magyarország területeiről érkező boroknak. A képen látható borok a Ménesi, a hajdani híres történelmi borvidékről Arad-Hegyaljáról származnak, Balla Géza pincészetéből, ahol a legendás vörös aszúk, a fűszeres kadarkák, és nagytestű, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd királyleánykák is készülnek. Arad-Hegyalja a Kárpát-medence egyik legősibb borvidéke, már a Szent István-i időkből ismert. Az innen származó tételek kitűnő résztvevői lehetnek a Borkatedrális vezetett csoportos borkóstolóinak, amelyeken a nemes italok jellemzői mellett a borkészítés és borivás hagyományaira, történeteire is kitérnek. Olyan rendezvényeket tartanak itt, amelyek egyediek, szórakoztatók, és feledhetetlen élményt nyújtanak.
A Magyar Borok Katedrálisa vezetője: Szappanos Benedek
Elérhetőség: [email protected]
Antológia

Balázs Géza: PÁLINKA-KISLEXIKON (második kiadás)
A könyv ára: 3150,- Ft
(Cérnafűzött keménytáblás, 160 oldal, ISBN 978 615 5862 89 2)
A könyv megrendelhető az Antológia Kiadó címén:
Antológia Kiadó és Nyomda Kft.
6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.
E-mail: [email protected]
06-76-549-045; www.antologia.hu
Az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. vezetője: Agócs Sándor
Elérhetőség: [email protected]
Népfőiskolai Hálózat

Királyszállás – Összetartozás Népfőiskola
Az Összetartozás Népfőiskola Királyszálláson, a délkeleti Bakony erdővel körülvett, különlegesen szép részén található, Várpalotától hat kilométer távolságra.
A népfőiskola infrastruktúrájával és épületeivel, szállás- és étkezési lehetőségeivel ideális helyszíne különböző konferenciáknak, képzéseknek, táboroknak, osztálykirándulásoknak, erdei iskoláknak, fesztiváloknak, kulturális
és sportrendezvényeknek. Népfőiskolánk a Kárpát-medence ezeréves együttélésének majd száz évvel ezelőtti részleges jogi/politikai szétszakításának, illetve komplex újraintegrációjának értékfeltáró kollégiumaként, népfőiskolai képzőhelyeként, konferencia- és rendezvényhelyszíneként látja el feladatait.
Az Összetartozás Népfőiskola célja, hogy Kárpát-medencei viszonylatban létrehozzon egy olyan komplex értékfeltáró kollégiumot, amely valamennyi népfőiskolai program számára, a magyar összetartozás, a kulturális újraegyesítés,
a Kárpát-medencei önismeret vonatkozásaiban korszerű, magas színvonalú
és hatékony közreműködést biztosít.
Az Összetartozás Népfőiskola vezetője: Szabó Pál Csaba
Elérhetőség: [email protected]
Tájoló

A térképen játékos feladatok segítségével ismerhetik meg a diákok az anyaországi és határon túli nemzetrészek településeinek elhelyezkedését.
Alsósztregova (Szlovákia), Csíksomlyó (Románia), Debrecen, Esztergom, Fiume (Horvátország), Gyöngyös, Hortobágy, Kiskőrös, Lilafüred, Máriapócs, Nagycenk, Pétervárad (Szerbia), Salánk (Ukrajna), Szatmárcseke, Vasvár.
Csoportok bejelentkezése: Csinger Andreánál
Elérhetőség: [email protected]
Gyarmati Dezső Tanuszoda

A Népfőiskola Alapítvány alapító kurátora, Gyarmati Dezső nevét viselő tanuszodánkban és gyógyvizes termálfürdőnkben a szálló- és külsős vendégeink mellett fogadjuk a lakiteleki és a környékbeli települések kisdiákjait és óvodásait is tanrendbe épített, díjmentes úszásoktatás keretében. A gyógyvizes termálfürdőt a helyi és a környező települések lakosai kedvezményes áron vehetik igénybe. A komplexum magában foglalja többek között a tanmedencét, szaunát, sószobát, kültéri gyógyvizes medencét ötféle élményelemmel, kültéri gyermekpancsolót és strandröplabda-pályát.
A Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő októbertől májusig téli nyitva tartás szerint: keddtől péntekig: 15.00–22.00 és szombaton és vasárnap: 10.00–22.00 szeretettel várja vendégeit.
Ligetszépe Gyógyászat

A Ligetszépe Gyógyászat kedvezményes csomag-ajánlatai:
LIGETSZÉPE csomag (5400 Ft/négy kezelés): négyféle fürdőgyógyászati kezelést tartalmaz, amelyhez díjmentes orvosi vizsgálat is jár, ötalkalmas bérlet vásárlása esetén
LIGETSZÉPE PRÉMIUM csomag (7800 Ft/három kezelés + masszázs): háromféle fürdőgyógyászati kezelést és egy negyvenperces orvosi gyógymasszázst tartalmaz
Fürdőgyógyászati kezelések: víz alatti vízsugár-masszázs (15 perc); szénsavas kádfürdő (20 perc); iszappakolás (30 perc); víz alatti csoportos gyógytorna (25 perc); szárazföldi egyéni vagy csoportos gyógytorna (30 perc); mágnesterápia (30 perc);
ultrahang (10 perc); orvosi gyógymasszázs (20 perc); súlyfürdő (kizárólag orvosi javaslatra).
A gyógyászati kezelések társadalombiztosítási finanszírozással is igénybe vehetők. A kezelések felírásában kérje mozgásszervi szakorvosa, reumatológusa segítségét, és az orvos által javasolt kezeléseket kedvezményes áron elvégezzük.
A Ligetszépe Gyógyászaton tavaszig kizárólag máshol felírt szakorvosi beutalóval tudják a fürdőgyógyászati kezeléseket támogatottan igénybe venni. Dr. Nemes Katalin doktornő jelenleg magánellátás formájában személyre szabott Ligetszépe-csomagajánlatot tud javasolni, melynek ára 5400–7800 Ft/nap, és a szakorvosi vizsgálat díját is tartalmazza.
Dr. Nemes Katalin rendelési ideje: hétfő: 12.00–17.00 és csütörtök 10.00–14.00.
A Ligetszépe Gyógyászat – vasárnap és ünnepnap kivételével – 10.00 és 18.00 óra között szeretettel várja vendégeit.
Bővebb információ, bejelentkezés: 06-76-549-053
Hungarikumok Háza

„Magyarok égen és földön” – a Hungarikumok Háza mottója. Az épület négy interaktív egységből áll: Vendégfogadó előtér, Csillagnéző Planetárium, Hungarikumok Csarnoka, amelyet körülölel egy öt részből álló, Géniuszok nevet viselő kiállítótér, ahol huszonegy magyar tudós életútja jelenik meg. Az öt félkörívű helyiség témái: Kémikusok és vegyületek, Feltalálók és találmányaik, Illúzió, A fizika törvényei, valamint az Űrkutatás és csillagászat.
A Hungarikumok Háza keddtől vasárnapig 14.00 és 18.00 óra között látogatható. A filmvetítés 15.00 és 17.00 órai kezdettel tekinthető meg a Planetáriumban. A belépés 2022. február 27-ig ingyenes.
Épületek

Kemencék
Az egyik kemencénk a Kincsem Fogadó előtt, a másik fafűtéses kemencénk a Kácsor-tanya és a jurtatábor között található. Közösségi rendezvényeink során rendszeresen készül kemencében sült kenyérlángos. A felújítás időszakában vásároltunk egy modern, mobil kemencét is, amelyet a Hungarikum Liget bármely pontján használhatunk, kiegészítve a szabadtéri büféztetés kínálatát eredeti, erdélyi receptúra alapján készülő, különböző feltétekkel kapható langallóval.
Útjelzők

Voronyezs, 2790 km – Voronyezs, Don-kanyar. A II. magyar hadsereg katasztrófája, 1943. I.
Székesfehérvár, 150 km – A királyok városa
Tordatúr, 381 km – Józan Miklós püspök (1869–1946) szülőfaluja
Bábolna, 200 km – Nemzeti Ménesbirtok
Kiskunmajsa, 54 km – 56-os Múzeum, 56-os Kápolna
Vizsoly, 232 km – Biblia, Károli Gáspár, 1590
Vaspatkó Lovarda

A lovardát 2019 szeptemberében adták át, benne tizenhét boksz és egy fedeles gyakorlópálya található, két oldalán több mint 150 főt befogadó lelátókkal. Az épület mellett kültéri gyakorlópályát is kialakítottak. 2012 óta tartunk díjmentesen iskolai lovasoktatást lakiteleki diákoknak. Hetente csaknem százötven kisdiák lovagol oktatóink felügyeletével. Délután egyéni edzéseket is tartunk külsős és szállóvendégeinknek, bértartóinknak. Egyik központja vagyunk a lovaspolgárőr-képzésnek is. A lovarda emeleti részén teraszos kávézót alakítottak ki. Ebben az épületben találhatók a Footgolf Park öltözői is.
A Vaspatkó Lovarda vezetője: Keserű Roland
Elérhetőség: [email protected]
Kincsem Fogadó

Kincsem Fogadónk csendes környezetben várja azokat a kedves vendégeket, akik egyénileg vagy akár csoportosan szeretnék szabadidejüket pihenéssel tölteni. A szálláshely nevét a többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett versenylóról kapta. Fogadónkban húsz kétágyas és tizenhárom háromágyas, klimatizált, tévével, zuhanyzóval felszerelt szoba van. A fogadó falfelületeit lovas hagyományainkat bemutató fényképek díszítik.
Szobafoglalás: 06-76-549-050 vagy [email protected] elérhetőségeken.
Footgolf

A Hungarikum Liget – Nimród Szabadidő- és Footgolf Parkjában található Európa és Magyarország első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályája, amely – nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas helyszínként – nagy szeretettel várja a kalandra vágyókat, akik szeretnék „lejárni” a Nimród csillagkép pontjaira leképezett footgolfpályát.
A Nimród Szabadidő és Footgolf Park vezetője: Molnár Arnold
Elérhetőség: [email protected]
Hungarikum Liget összeállításunk a Népfőiskola Alapítvány támogatásával készült
Szerkesztette: Bágya Rita
Elérhetőség: [email protected]