Hétvégi melléklet

2021. május 8.

0508

História

Vers

Goethe: Ártatlanság

Legtisztább erény! a méla
gyengédség kútvize te!
szebb, mint Byron, mint Paméla
ideál-igézete.
Mihelyt más tüz lángja is kel,
gyönge fényed tovaszáll:
csak az érez, ki nem ismer,
ki ismer, nem érez már.
 

Istennő, kivel csak Éden
berkén élheténk együtt:
megjelensz még néha, réten,
mielőtt a nap kisüt;
csak szelíd költőnek villan
képed olykor ködben itt:
Phőbus jön; a köd elillan:
köddel képed eltünik.
 

(Babits Mihály fordítása)

„Múzsákkal együvé zártan”

Poeta eruditus

„...hitük, meggyőződésük szerint az isteni segítségben bízó népet akár egyetlen bátor nő is megmentheti a pusztító ellenségtől”

Marko Marulic arcképe az 500 kunás bankjegyen. Az 1450. augusztus 18-án Splitben született horvát költő kortárs életírója szerint egész életében „szent könyvek mellett” s „a múzsákkal együvé zártan” élt
Marko Marulic arcképe az 500 kunás bankjegyen. Az 1450. augusztus 18-án Splitben született horvát költő kortárs életírója szerint egész életében „szent könyvek mellett” s „a múzsákkal együvé zártan” élt
Fotó: AFP/Hrvoje Polan

Két jeles irodalmi évforduló esztendeje 2021. A Mediterrán térség két nációja ünnepel: az olaszok Dante halálának 700. évfordulójára, a horvátok Marko Marulic (alias Marcus Marulus Spalatensis) Judit-eposza megírásának 520., nyomdai megjelenésének ötszázadik jubileumára emlékeznek. A horvát irodalomhistória a humanista latinitást és a horvát irodalmi nyelviséget ötvöző Marulicot méltán aposztrofálja a horvát irodalom atyjaként, de a 16. századi Európa legismertebb és legnépszerűbb morál-teológusaként is.

A háromnegyed évszázadot élt croata poeta eruditus (1450–1524) már első latin nyelvű morálteológiai opusával (De institutione) világhírű szerző lett, a mű 1506 és 1700 között csaknem hatvan kiadásban jelent meg latin, német, francia, spanyol, portugál, olasz, cseh nyelven, részletei japánul is. Recepciója páratlan, magyar textuális befogadója – eddigi ismereteink szerint – Káldi György volt, aki prédikációi egyikében két exemplumot (példázatot) vett át
a műből.

Már ez az opus is – a további latin nyelvű munkák méginkább – példázzák: a Marulic-művek  forrása az Ó- és az Újszövetség. Az Ötven példázat (Quinquaginta parabola) és A kommentár az Ószövetség dicső személyiségeiről (Instrumenti viris illustribus commentarium) erkölcstani elmélkedések foglalata, szövegeik a Biblia textusainak mintái alapján készültek. Az utóbbi – erkölcsjobbító célzata mellett – a hazafias érzület kifejezője is kívánt lenni: benne a horvát nemzettudat és patriotizmus csírái sejlenek.

A feldolgozott ószövetségi témák (Judit, Dávid király, Júdás Makkabeus) további horvát és latin nyelvű munkáiban is megjelennek, és summázva elmondható: Marulic latin nyelvű műveinek tartalmi íve Kempis Tamás tanításaitól
a keresztény morálfelfogáson át a horvát nemzettudat kifejeződéséig húzódik, s a litteratura croatica e kiválóságának munkái tudósi habitusát reprezentálják.

*
Az 1450. augusztus 18-án Splitben született Marko Marulic, kortárs életírója szerint, egész életében „szent könyvek mellett” s „a múzsákkal együvé zártan”, az éjszakákat is gyakran a munkának és az imádságnak szentelve élt. Ájtatosság idején „a templomba… elsőként lépett be, és utolsónak távozott onnan”. Szakralitás és humanista erudíció ötvöződött munkáiban, mely utóbbi „dokumentációját” könyvtárának leltára kínálja. Benne a teológia, filozófia, történelem, geográfia, grammatika, retorika, agrártudomány és szépirodalom egyaránt jelen van. Nevesítve: Szent Ágoston, Szent Jeromos, Cyprianus, Origenész, Tertullianus,  Lactantius, Szent Bernát és Aquinói Szent Tamás.

Az ókorból: Platón, Arisztotelész, Hérodotosz, Thuküdidész, Plutarkhosz, Vergilius, Horatius, Iuvenalis, Martialis, Sallustius, Titus Livius, Cicero, Plinius, Valerius Maximus. Olasz kor- és pályatársak is: Lorenzo Valla, Ivan Torelli,
Poggio Bracciolini, Guarino Veronese, Dante, Petrarca, Pietro Bembo.

E bibliotéka széles spektrumú anyaga jelentős fiatalkori stúdiumokat feltételez. Ma már biztosan tudjuk: az alapfokú iskolát szülővárosában végezte a kor neves literátora, az itáliai származású Tideo Acciarini (Tydeus Acciarinus) irányításával, majd Padovában tanult jogot, mesterei feltehetően Firmiani Collo és Janesio Picentin voltak.

Életműve tanúsítja, hogy három nyelven (latinul, horvátul, olaszul) alkotó, már a reneszánsz értelemben vett poeta eruditus áll előttünk, akinek gazdag tudományos és szépirodalmi œuvre-je csak most körvonalazódik teljességgel: az elmúlt évek, évtizedek során Marulic-művek egész sora került elő itáliai, angliai és más könyvtárak széfjeiből.

A „horvát irodalom atyjaként” méltán aposztrofált Marulic anyanyelvű költészetének gerincét az antiturcica körébe utalható művek alkotják: a törökellenes panaszének (tuzba), a Jeruzsálem városának panasza, az Imádság a török ellen című  költői fohász s a Judit-eposz, de reprezentatív példája e tematikai irányultságnak A spalatói Marko Marulic episztolája VI. Hadrián pápához című, latin nyelvű költői levél is, amely kiválóan szemlélteti, Marulic nemcsak poeta eruditus, homo politicus is volt, aki e műben egy törökellenes koalíció felállítására szólítja fel a katolikus egyházfőt.

Az episztola mellett a horvát summa antiturcicaként emlegetett Imádság a török ellen s a Jeruzsálem városának panasza című panaszének és imádság egyaránt az előbbi gondolat kifejezője. Itt a felszólítás a pápa mellett az egész európai világnak szól, nációknak és uralkodóknak: Milánó, Ferrara, Mantova, Piemonte, Verona, Genova, Nápoly, Velence urainak, a francia királynak s a spanyol uralkodónak, a cseheknek és magyaroknak. Ha az összefogás elmarad – mondja Marulic az egyházfőnek – megtörténhet, hogy

Te is fogoly leszel, nem egyház bajnoka,
tüzes villám öl meg, ha nem teszel róla.
Pompa és kényelem, mind semmivé lesz majd,
oda lesz a kincsed, s Egyházad vagyona.
Ha elseper Téged az a villámcsapás:
hova lesz te néped – lesz sikoly s jajgatás.

*
Az 1501-ben elkészült s 1521-ben nyomtatásban is megjelent Judit a török feletti győzelem lehetőségének példáját fogalmazza meg – parabolisztikus summával.
A téma eposzi feldolgozásának inspirálója az európai festészet megannyi Judit-ábrázolása (Botticelli, Michelangelo, Raffaello, Tiziano, Rubens) éppúgy lehetett, mint a középkori irodalmakból ismert feldolgozások: a 10. századi angol  Judith-eposz , a német Stauf-kori Judit-Balladák (Die Staufischen Judit-Balladen) vagy az 1209-ben elhalálozott Petrus Riga Biblia-versifikációja.

E Marulic-műnek kortárs európai tematikai-műfaji párhuzamai is vannak: Az olasz Madonna Lucrezia Tornabuoni Storia delle Giuditta (Judit története) című poemettója, a Minnesänger Hans Sachs színpadi feldolgozása, a cseh Mikulas Kondác iskoladrámája, Sztárai Mihály és Tinódi Sebestyén históriás énekei, Az Holofernesz és Judit asszony históriája, Judit Asszon históriája. A Marulic-eposz műfaji mintáját természetesen Vergilius Aeneisében kell megjelölni.

Marulic „forrása” az Ószövetség deuterokanonikus (másodlagosan kanonikus) könyveinek egyike: a Liber Judit = Judit könyve – a Vulgata szövege alapján.  Jeromos a Vulgatában „apokrifa” és „fabula”-ként említi a szöveget, s a 16. század horvát költője nyilván ezt a kettősséget érzékelte, amikor műve tárgyául ezt a témát választotta. A Liber Judit, vagyis a Judit könyve, másodlagosan kanonikus volta ellenére, „hiteles” szent irat, amely magyar énekszerzőink definíciója szerint „lött dologról”, megtörtént eseményről tudósít, s amely  fabula mivoltával lett alkalmas a téma parabolisztikus költői feldolgozására. Ahogy Varjas Béla fogalmazta: a horvát, a cseh s a két magyar szerző „egymástól függetlenül Judit példájával buzdított ellenállásra a török terjeszkedéssel szemben, mert hitük, meg­győződésük szerint az isteni segítségben bízó népet akár egyetlen bátor nő is megmentheti a pusztító ellenségtől”.

A horvát szerző feldolgozta történet, az ó- és középkori műfaji minták terjedelméhez képest, szűkebb szövegvilággal jelenik meg a hat énekből álló eposzban, ám ennek dimenziói: mindenekelőtt seregszemléje, Judit jellemrajza, küllemének látványos, vizuális képzeteket fakasztó leírása, a további szereplők jellemzésének eszköztára, a keresztény s az antik mitológia krisztianizált toposzai már-már a barokk nagyepika előképeiként hatnak.

Az eposzbeli történet retrospekcióval indul. Megtudjuk, hogy Nabukodonozor jelentős hadisikereket ért el az Eufrátesz vidékén, bevonult Ninivébe – rabok sokaságát hajtva rabszíjra fűzve.

Katonáit megjutalmazva újabb parancsot ad: szólítsák fel a további területek városait és népeit megadásra. Magához hívatja „leghűségesebb szolgáját”, Holofernészt s megparancsolja, hogy egybegyűjtve minden haderőt, foglaljon el minden várost és tartományt. A sereg elindul: százhúszezer gyalogos, tizenkétezer lovas, nagyszámú, állatokat terelő hajcsár, lovak és más kísérők. Felszerelésük, hadi szerszámaik elrettentők, de pompázatosak is, s ezt csak fokozza az asszír hercegek, bárók, kenézek sokasága, hogy ezután minden figyelem a fővezérre: Holofernészre irányuljon, aki nem a sereg élén, hanem az előőrsök mögött halad, de fényes kísérettel, amely valóságos élő erődítmény:

Szekér után léptet sok kényes paripa,
van mindegyikének bíbor takarója,
aranyos a kantár, aranyból a zabla,
és a nyeregkápát vert arany borítja
vas helyett a kengyel színaranyból készült,
alul takács szőtte tarka hasló feszül.
Paripák sörénye s farka kiszínezve,
egyik része veres, másika meg szürke.
Éber tekintetük, sohasem riadnak,
pajkos némelyikük, egymásba harapnak,
olykor ágaskodnak, s ficánkolnak szépen,
majd lépésre váltanak hátraszegett fejjel.
Szilaj a járásuk, szügyük kifeszülve,
combjuk összeszorul vágtába lendülve,
az ember azt hinné, szinte hogy repülnek,
 lábuk földet sem ér, zihálva íly nagy test.

A hadvezért „büszke daliák”, „konvertita szolgák” kísérik – ez utóbbiak íjakkal és tollas nyílvesszőkkel felszerelve – , majd parittyások következnek, aztán egy csapat jön kivont szablyákkal. Oldalról lovas szekerek védik őket, elöl is, hátul is páncélos, kopjás vitézek.

„Holofernész  jő most serege nyomában:
Dölyfösen  ül ott fenn, szemeit forgatja,
nézi a sereget, rajta szemét tartva,
szeme vérben forog, vöröslik az arca,
hasa egy nagy potroh, őszül már szakálla.
Télen is izzadott, kövér és gömbölydcd
heréletlen koshoz hasonló a rút test:
derekán selyemöv, paszománnyal, ékes,
ragyog rajt’ a sok gyöngy, valamennyi fényes.
Tollas kalpag fején, derekán ezüst kard,
szép tőrt visel mellé selyem öve alatt;
ragyog a dolmánya, amit éppen visel,
prémje aranyszállal ékesítve szépen.

A sereg Betuliához érkezik, s Achior, az ammoniták vezére a zsidók és az Isten szövetségére figyelmezteti Holofernészt: ha azok nem bűnösek, Isten melléjük áll a bajban, s ez kérdésessé teheti Betulia ostromának kimenetelét. Holofernész haragra gerjed, Achiort kitoloncoltatja táborából, akit a zsidók befogadnak. Holofernész  az ostrom sikere érdekében elterelteti a várost kettészelő folyót, s elfoglalja a közeli forrásokat. A vízhiány miatt a zsidók lázadozni kezdenek, s a város feladását követelik. Óziás, a vének vezetője azt mondja: várjanak öt napot, Isten hátha közbelép. Most áll elő Judit, a „szent özvegy”, s felháborodottan dorgálja a véneket: „Kik vagytok ti, s hogy meritek kísérteni az Istent”, hogy mertek „határnapot szabni a Mindenható Istennek!” Közli, hogy egyedül fogja megmenteni a várost.

Leveti férje halála óta viselt szőrzsákját, s az Úrhoz fohászkodva elindul véghezvinni tervét. Hogy szépségével elveszejthesse Holofernészt, „szép haját befonta, oldalt fürtöt hagyva / köntöst vett magára, rá díszeket rakva,
/ gyémánt karperece s fülfüggője csillog, / saruját befűzve lábain, már indul. / Díszekkel oly ékes, hogy már úgy tűnt nékem, / méltó helye lenne fejedelmi széken, s király­asszonyokkal lakomára menni.”


Az ellenséges táborba érve a szépsége által elbűvölt asszírokkal elhiteti: Isten elpártolt Betulia népétől, s Holofernész a siker reményével indulhat a város ostromára.

A felfuvalkodott hadvezér elhiszi a Judit mondotta híreket, a szépségével az egész ármádiát elvakító asszonynak szabad mozgást biztosít a táborban, s a szerelemtől elvakultan lakomára hívja. E pillanatban Holofernész számára másodlagos cél Betulia elfoglalása, előbb Juditot kívánja meghódítani. A szerelmi vágytól elvakultan nem veszi észre: szépségével az asszony lépre csalta.

Tündöklő aranyszál ékes hajfonatja,
fürtjein tűzkristály, rezgők csengő hangja,
szép selyem ruháján arany virágszirmok
meseszép uszályán gyöngysor csillog-villog.
Ujjain tűz fénye: vöröslő szép rubin,
zafir halvány kékje fehér lesz karjain,
keblén igazgyöngyök, s vert arany lemeztől
ragyogó míves öv öleli a csípőt.
Nagy e pompa híre, szépsége még nagyobb,
mintha kalász nőne füves zsombékokon,
vagy drágakő villan arany foglalatban
s e kő-ragyogásban az arany még jobban,
ékköveknek így ad ő nagy fényességet,
többet, mint ő kaphat azoktól, szépséget.
Ezt kevésnek tartván, mint az Írás mondja,
Isten, ragyogását, több fénnyel áldotta;
s mert e sok ékesség nem ledérség jele,
a szent szerelem szép és jámbor érzése;
ezért úgy megáldja, hogy aki őt látja,
ámulva csodálja, úgy tekint utána.  
    

Hedonista hajlamú lévén, Holofernész mit sem törődve a mértéktelenség vétkével, lerészegedik, s e vétekben az egész tábor is követi. És Judit ekkor cselekszik, végez az öntudatát vesztett Holofernésszel. Rövid fohász után „fogasról a szablyát kapja, leemeli, / üstökön ragadja Holofernészt gyorsan, / s már lesulyt a szablya halálos csapással.
/ Hörög és vonaglik, rángva, hanyatt dőlve, / remeg a kéz s láb erejét veszítve, / már kiadta lelkét, oda kevélysége, / torkán ömlik a vér – a vezér így végezte.”


Judit, dolgát elvégezve, Holofernész levágott fejével visszamegy Betuliába, ahol a nép s a vének örvendezve fogadják. Judit rövid szózatot intéz hozzájuk, hálaimát mond Istennek, majd egy stratéga képességével utasítja a város lakóit, hogy tegyék ki Holofernész levágott fejét a városfalra, s virradatkor támadják meg a még mindig kábult asszír sereget. A győzelem teljes lesz: a zsidók temérdek kinccsel gazdagodva térnek vissza a városba, az asszír sereg pedig pánikszerűen elmenekül. Judit hősiessége, morális tisztasága s hite a Mindenhatóban cáfolhatatlan bizonyság. Lám: a tiszta erkölcsű, még oly kicsiny, Istenhez hű közösség képes győzedelmeskedni az ellenséges túlerő felett.

*
A Judit 1521-es editio princepse nem független a korabeli dalmáciai eseményektől, hiszen 1515 és 1522 között a török állandó jelenléte és rajtaütései tartották rettegésben Zára, Sibenik, Split, Trogir térségét. Split szempontjából különösen három tragikus esemény volt fenyegető. Egyfelől Tinin, azaz Knin feladása, másfelől Scradin (Skardona) és Klissa eleste. Reményt Beriszló Péter veszprémi püspök, horvát-szlavón-dalmát bán harcai jelentettek a boszniai, dalmáciai és horvátországi végeken, ám 1520 május 20-án ez a remény is szertefoszlani látszott, ugyanis Beriszló püspök – hadvezérként – a korenicai csatában elesett.

A török trónon az I. Szelimet követő Szulejmán 1521-es hadjáratának sikereit követően a török mind sűrűbben jelenik meg az Adria partján, Spalato falai alatt is. Marulic, a költő úgy érezte: az európai hatalmasságok, beleértve a pápát is, Spalato, egyáltalán Dalmácia számára semmiféle garanciát nem jelentenek a török invázió feltartóztatását illetően, fel kell rázni tehát a térség lakosságát, figyelmeztetni a védekezés szükséges voltára, és a költői szó eszközével bizonyítani: az egybeforrott, erkölcsileg tiszta népközösség igenis képes a pogány offenzívát feltartóztatni.

Krúdy Gyula: Régi pesti históriák

Színes írások (32.)

Az ifjúság vendégfogadója

Ott volt, nem messzire a nagy Operától... A szende, égi Korcsma-csillag helyett vérvörös villamos lámpák döfték a pikájukat ereszéről az Andrássy út éjjeli bolyongói szemébe. Olcsó, pesti divatlapból kivágott női figurák lebbentek ki és be üvegajtaján, regényesség nélküli pesti kokottok, akiknek nevét és élettörténetét ismerte nemcsak a beavatott éjjeli hírlapíró, de az egyébként tájékozatlan vidéki fi is; néha egy néger nőszemély, aki bizonyára takarítónő volt azon a gőzhajón, amely Afrikából idáig hozta; máskor egy valódi francia sánzonett, akit nyilván kiseprőztek egy kaszárnyából az elzászi határon, mielőtt Pestre vette volna útját... Mégis tearózsa illatot éreztünk a levegőben, a szívünkben pedig nyöszörgő gitárhangokat, az agyvelőnkben mámorítóan szólalt meg az éjszakai verkli, amikor a vendégfogadó környékére értünk, amikor a Bazilikában már elütötte az éjfelet a toronyóra. Ez volt az ifjúság fogadója.

A Beliczay, ahová a legtöbb pesti öreg szerkesztő járt egykor élettapasztalat gyűjtése céljából, már kiment a divatból. A másik Andrássy úti éjjeli kávéházat az intellektuelek közül azok látogatták, akiket cúgos cipősöknek volt szokás nevezni, akik éjfélutánonkint feketekávé mellett mindenféle furcsa elméletekkel kínozták az asztalukhoz telepedett hölgyeket... (No hiszen, volt alkalma hallgatni Nietzschéről és Bölschéről másnap ébredés után az otthon gyanútlanul alvó pincérnek vagy népénekesnek.) Majd reggel felé szerelemtől és bortól mámormentesen hagyták el a kávéházat.

Ámde a vérmes éjszakázok, akiknek már a külső megjelenésén is látszott, hogy egy elmélet miatt soha az életben nem fogják felkötni magukat (legfeljebb egy repedtsarkú nőszemélyért), nagy garral nyitottak be az ifjúság vendégfogadójába. Az itteni vendégek nagy része boldogtalan szerelem ellen egy ültő helyében megevett egy egész libamájat. Aki a megbolondulástól félt, kihozatott magának egy tál töltött káposztát. De a legtöbbje, az úgynevezett normális elem, amely azóta bizonyos mélabúval gondol a bőséges hajnali étkezésekre, főtt marhahúst vagy bablevest evett, csak a kényesebbek emelkedtek fel az aranyszínű tyúklevesig.

Olcsó bort hordtak patakban nekividámodott pincérek; a vendég megvethette a csizmasarkát a pádimentumon, és olyan kijelentéseket tehetett az akkori irodalomról, színművészetről, politikáról, hogy másnap talán maga is megijedt tőle.

Még az emberkerülő Ady is, aki darab ideig úgy húzódott meg Három Hollójában, mint valami erődítményben, ahonnan híveitől védve szidalmazhatta a világot, még a hosszúhajú dalnok is útrakelt, hogy körülnézzen a tanyán, ahol az érzelmes és forradalmár ifjúság, valamint az ínyenc és már eltávolodó illatokból tengő-lengő öregség friss táplálékot vett magához az élet örömeinek folytatásához. Olyan volt a pesti éjszakában ez a vendégfogadó, mint valami fűtőház egy nagyobb stáción, ahol felfrissítik a fáradt mozdonyokat.

Sok nagy akarás töltődött meg itt új gőzzel a holnapi küzdelmekhez. Sok életkívánás nyert rövid kielégülést a helybeli táplálkozástól; és sok nekikeseredett dalnok, aki éjszaka már a Dunának vette útját, felejtgette a helybeli grófnők kedvessége folytán hűtelen hercegnőjét. Papok jöttek felhajtott kabátgallér alatt; színészek vásáros lármával, bajnokok, akik már mindenkit összevertek a pesti éjszakában, itt egymás között birkóznak hordósörnyi díjaikért; a tiltott gyönyör felé óvakodva lépegető polgárok, akik csak a családi tűzhelyen kívül voltak már fiatalok... De főként az az ifjúság, amely későbben elesett vagy megrokkant a bekövetkező háborúban, számítja e vendégfogadótól a békebeli éveket... Úgy hallom, új naptár kezdődik.

(1924)